Folyamatban lévő helyi projektek

Befejeződött a közbeszerzési eljárása annak a Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló pályázatnak, amely közösségi multifunkcionális központ kialakítására irányul. A székelyhídi centrum integrált szolgáltatások nyújtását teszi majd lehetővé gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek számára, például munkaerőpiaci tanácsadásnak, szabadidős tevékenységeknek és multifunkcionális játszószobának ad majd helyet.

A 18 lakásból álló, úgynevezett ANL-tömbház is megépül az Eroilor utcán (a régi focipálya területén), az Országos Lakásügynökség (ANL) jóvoltából. Az építkezési területet idén július 15-én vették át, a kivitelezőnek 16 hónap áll rendelkezésre a létesítmény megépítésére.

Jelenleg a Regionális Operatív Program (POR) keretében szerződéskötés előtt áll egy olyan 8 535 400,93 lejes összértékű pályázat, mely több fejlesztési törekvésnek tesz eleget. Egyrészt a központi kisiskola, az egykori székelyhídi járásbíróság épülete (ma elemi iskola) 1912-13 között készült el eklektikus stílusban. A századfordulón még impozáns épületnek mára már megkopott a régi fénye, omladozva, roskadozva várja minden nap a betérő kisdiákokat, mintha szégyellné magát külleme miatt. A kommunizmus időszakában az épületet államosították, de sajnos a későbbiekben sem voltak meg a felújításhoz szükséges jogi keretek. Nemrég azonban felcsillant egy reménysugár. Úgy tűnik, hogy végre sikerült a jogi helyzetet úgy alakítani, hogy a közeljövőben egy nyertes projekt keretében az épületet régi állapotába állítják majd vissza. Így már nem is lesz majd olyan nehéz az a bizonyos dalban szereplő iskolatáska, a kisdiákok boldogan, büszkén vehetik majd birtokba megújult, megszépült régi iskolájukat. Ugyanakkor magába foglalja a csokalyi multifunkcionális központ kialakítását, illetve aszfaltozást és járda kialakítását Székelyhíd, Csokaly, Érköbölkút és Érolaszi egyes részein.

Ugyancsak szerződéskötés előtti szakaszba sorolható a közigazgatási egység egy olyan projektje, mely Székelyhíd közösségének integrált szolgáltatást nyújt, gyerekek felzárkóztatása (after school), rászoruló személyek munkapiaci elhelyezkedésének segítése, közmosoda, pszichológiai tanácsadás és nem utolsósorban helyi gazdaságélénkítő lehetőség, ami tizenkét kezdő vállalkozó anyagi támogatását jelenti majd. Mindezt a Humántőke Operatív Program (POCU) teszi majd lehetővé.

Az eddig felsorolt városiasodási irányvonalat az a tény is erősíti, hogy a Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség támogatásával, közel Székelyhíd központjához, buszpályaudvart alakítanak ki.

Készült a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal megbízásából

 

2020.08.10
Kulcsszavak: