Az uszodában a belső munkálatokat végzik

A színház mellett a másik nagyon fontos beruházás Székelyhíd számára az uszoda.

Az uszoda megépítését a Bihar Megyei Tanács valósítja meg az alárendeltségében működő Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség (ADD) révén. Az építkezés megfelelő léptekben halad, ebben az impozáns épületben is jelenleg a belső munkálatokon van a hangsúly: a gépészet, a medencék véglegesítése, csempézés, festés stb. Habár már jelenleg több városban folyik hasonló létesítmény kialakítása, Székelyhídon fognak elsőként befejeződni a munkálatok. Ami nem is csoda, hiszen ezt a megyei szintű kezdeményezést elsőként Béres Csaba székelyhídi polgármester vetette fel. Ezzel a beruházással településük óriási lépést tett afelé, hogy az itt és környéken élők komfort-, sportigénye gazdagodjon, és nem utolsósorban ezzel a sportlétesítménnyel javul a közösség tagjainak életminősége, egy újabb szabadidős-, illetve sporttevékenységi kör lehetőségével.

Úszóvá válni itthon

„Kezdetben megfelelő sportlehetőséget kerestünk Réka lányunknak. A helyi kínálatban (labdarúgás, kézilabda, karate, tánc) nem találtuk meg a leginkább hozzá illőt, így kerültünk néhány éve Létavértesre, ahol a kezdeti hobbiszintű úszásoktatás nagyon hamar versenyszintre, sportúszássá nőtte ki magát” – fogalmazott az édesapa, Tatai Gábor. Hozzáfűzte: „A helyi uszoda megépítése szerintünk nagyszerű lehetőség arra, hogy a gyerekek itthon is megtanulhassák e sportot, fejleszthessék magukat ebben a kiváló létesítményben az úszásban, és talán a jövőben sportegyesület, vízilabdacsapat is kialakulhat majd ebből a kezdeményezésből. Egyben nemcsak a versenyszerű úszáshoz, hanem egészségügyi problémák kezelésére (gerincsérülések, mozgássérült személyek, hiperaktív gyerekek, idős személyek számára) is kiváló lehetőség az, hogy helyben, a városban uszoda nyílik.

Végső soron ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az úszás nagyszerű hobbit is jelent ebben az elgépiesedett világban, a gyerekeket, fiatalokat kimozdíthatja a számítógépek, okostelefonok bűvköréből.”

Készült a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal megbízásából

 

 

2020.08.10
Galéria
Tatai Gábor és lánya
Kulcsszavak: