Nemcsak veszik, használják is a gépparkot Érbogyoszlón

Pótkocsit és kotrógépet is vásárolt a bogyoszlói önkormányzat, használják is azokat naponta.

Traktoruk már volt, a pótkocsit pedig 2017-ben, a megyei tanács támogatásából vásárolták meg, idézte fel Kócza István polgármester. Életveszélyes volt már a régi lovaskocsi, amit kényszermegoldásként traktor után kötöttek, azzal szemetet szedni sem járhattak, terhet pakolni sem lehetett rá, mert nem bírta el. „A pótkocsit és a markológépet nagyon sok mindenre tudjuk használni. Szemétszedésre akár, vagy ha valamit fel kell tölteni szállításra, vagy utak javításakor is használható... Idén tavasszal, ahol Albison a szőlőhegyre felvezet az út, két napig csak ott dolgoztak. Két napig az erőgép is ott volt, ástak, hordták fel, ami kellett, egyenlítették ki az utat” – mesélte a polgármester.

„Árok, árok, de mély árok...”

Szükség volt a markológépre is, ennek a legutóbbi esőzéskor látták hasznát. Első körben az árkokat takarították ki mindkét faluban. A kertek alatt mennek el a patakok, és amennyi víz összegyűlt a faluból, az oda folyik be, de nem mindenütt tudott legutóbb elfolyni.

A járdaszintnél magasabban fekvő aszfaltos út két oldalán egyébként mély, de rendbe tett árkok sorakoznak, láttukra a nóta jut eszünkbe, bár szerencsére nem kellett azokban hálnunk. A legutóbbi nagy esőzéskor azonban ezek a mély árkok sem bírták el az összes vizet, mondta otthona udvarán Borsi Piroska. „A nagy esőzések miatt a víz, ahogy folyt lefele a Sikmáról, Albis felől, és fentről a dombról, az itt mind az árkon jött keresztül, olyan volt szinte, mint egy vízmosás, vízesés, az udvarra is befolyt, a krumplit, lucernát tönkretette. „Ahogy elmúlt az esőzés, kiásták végig az árkokat nagyon szépen, az út mindkét oldalán, hogy tudjon lefolyni a víz. Nagyon megköszönöm nekik” – mondta búcsúzóul.

Munka mindig kerül

Nemcsak az esőzés idején kellenek a gépek, tudtuk meg azok kezelőjétől, Koszta Sándortól. Mint mondta, két hónapja megérkezett a markolókanál is, azzal sikerült eltakarítaniuk a törmeléket, homokot, amit az eső lemosott. „A faluban nagyon sok törmelék és víz zúdult le az alsó rétegekbe a fölsőkből. Ez alatt értek a szalmától, kórótól, kavicstól, flakontól kezdve mindent, amit lemosott a víz. A hidak eldugaszolódtak, és befolyt a víz az emberek udvarára, házába... Aztán kitakarítottuk végig mindkét oldalon az árkokat, és ezzel megszüntettük a szemét lerakódását. És akármikor lesz nagyobb esőzés, ha véletlenül baj van, tudunk dolgozni, mert most már van mivel” – magyarázta Koszta Sándor. Nemcsak esőzéskor használják a gépeket. A traktorhoz például van fűvágó, és azzal is könnyítenek a falun, ha a füvet le tudják vágni. A gép után ő és két munkatársa kaszával még megigazítja a terepet és szépen, tökéletesen rendbe tudják tenni a területeket. Naponta kinn vannak a gépekkel, dolgoznak Bogyoszlóban és Albison is, valamint a két falu határáig, Ottomány és Margitta felé.

Készült az Érbogyoszlói Polgármesteri Hivatal megbízásából

 

 

2020.08.12
Galéria
Borsi Piroska
Szükség van a gépekre