Zarándoklat, Úrnapja, bérmálás, templom megáldása, szentségimádások, búcsú, miserend

Zarándoklat Szentjobbra

Böcskei László megyés püspök 2016-ban zarándokhelyként erősítette meg a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot. Ezért 2018. május 30-án, szerdán, Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepén az egyházmegye papjai és szerzetesei számára szervez zarándoklatot a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök lesz. Az ünnepségen az egyházmegye papjai és szerzetesei megemlékeznek és imádkoznak a két évvel ezelőtt, 2016. május 25-én elhunyt Tempfli József megyés püspökről.

Szent László király a Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án a mai Szentjobbon talált rá Szent István ereklyéjére, és az ő tiszteletére bencés monostort is alapított. A május 30-i ünnepet a XV. század végéig Váradon és Székesfehérváron is megtartották.

Úrnapja a székesegyházban

Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön a katolikus egyház az Úr testének és vérének ünnepét, ismertebb nevén Úrnapját üli. 2018. május 31-én, csütörtökön 18 órakor Böcskei László megyés püspök a helyi hagyomány szerint a város papjaival és híveivel közösen ünnepi szentmisét mutat be a székesegyházban. A szentmise után kerül sor az úrnapi körmenetre a püspöki palota kertjében, erre a főpásztor külön meghívta a város plébániáinak ez évi elsőáldozóit és bérmálkozóit. Ezen a napon a város lakói együtt imádkoznak közösségeink megerősödéséért, ezért a többi templomban elmaradnak a délutáni szentmisék.

Corpus Domini – szentségimádási lánc a világ körül

„Jézus az Eucharisztia alapításakor felemeli a kenyeret, és azt mondja: »Vegyétek, ez az én testem!« Meghív bennünket, hogy Ővele és általa egymással is közösségben legyünk.“ Az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus előkészítő bizottsága 2018. június 2-án, szombaton 17 órától szentségimádást hirdet. Az imaláncba bekapcsolódnak a nagyváradi egyházmegye plébániái is. A szervezők célja, hogy egyazon időben 2020 helyszínen imádják a velünk lévő Krisztust. Regisztrálni lehet a corpusdomini.iec2020.hu címen.

Bérmálás és templom megáldása Gálospetriben

Június 3-án, vasárnap a 11 órakor kezdődő szentmisén Böcskei László megyés püspök 9 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét Gálospetriben. A fiatalokat Bogdán István érmihályfalvi plébános készítette fel. Az ünnepség keretében a főpásztor megáldja a belsőleg megújult templomot.

Szentségimádás Köröstarjánban és Bodonoson

Június első vasárnapján, 3-án Köröstarjánban és Bodonoson lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.

Templombúcsú Cséffán

Június 3-án, vasárnap tartják a cséffai római katolikus templom búcsúját. A 12 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Varga Sándor biharpüspöki plébános.

Nyári miserend a bazilikában

Június 3-ával kezdődően vasárnaponként a 8, 10, 11.30 és 18 órai szentmisék mellett a nyári hónapokban 21 órakor is tartanak szentmisét a nagyváradi római katolikus székesegyházban.

2018.05.29