„Sima kapcsolat” Csanálossal

A Bihar Megyei Tanács támogatásával sikerült tavaly decemberben felújítani a Szentjobb és Csanálos közötti két kilométeres utat, amely az utóbbi időben szinte járhatatlan volt, megkeserítve a kis településen élők mindennapjait.

Régen ez is megyei besorolású útszakasz volt, de a kilencvenes években visszaminősítették községi úttá, a helyi önkormányzatnak pedig nem volt anyagi ereje megjavíttatni, csak alkalmankénti kavicsozásra futotta.

A csanálosiak folyamatosan szóvá tették az út állapotának áldatlan helyzetét, de mindig csak ígéretet kaptak arra a hivatal részéről, hogy megjavíttatja az utat, erre tavaly decemberig nem is került sor. Ekkor is csak úgy valósulhatott meg a beruházás, hogy Zatykó Jácint, Szentjobb község alpolgármestere és a helyi RMDSZ elnöke a Bihar Megyei Tanácsot vezető szintén RMDSZ-es elnöktől, Pásztor Sándortól kért segítséget. Megyei tanácsi határozattal célirányosan utalták ki a községnek az útjavításra szánt pénzt.

Amint a pénz megérkezett, a kivitelező hozzá is kezdett a munkához, és nagy nehézségek árán, de idejében be is fejezték az útalapozást és az aszfaltozást egyaránt, idézi fel a munkálatok menetét Zatykó Jácint. Az alpolgármester elmondta, „ez a beruházás nagyon fontos volt, mert egy települést a községből, amely le volt szakadva, összekötötték a községközponttal. Most már könnyebben be tudnak járni a buszok, boltok árufeltöltői, de minden erre utazónak sokkal könnyebb, aki Élesd felől jön Hagymádfalva irányából és az Érmellékre tart, vagy Margittáról utazik az Érmellékre, mindenkinek hatalmas nagy segítség ez az út” – nyomatékosította az alpolgármester, aki hozzátette, az út visszaminősítése után húsz évvel a helyi RMDSZ kezdeményezésére és a megyei szervezet támogatásával sikerült rendbe tenni az utat.

Masinkás József tősgyökeres csanálosi, megkeresésünkre készséggel magyarázta el, mit jelent számukra az út megjavítása. Az aszfaltozás előtt kavicsos, poros volt az úttest, és mivel más lehetőség nem volt, az egész falu ezen járt, így a forgalom sem volt elhanyagolható. „Amikor elment egy-egy autó, olyan port vert fel, hogy látni alig lehetett. Az ablakokat sem tudtuk kinyitni, szellőztetni ugyanis lehetetlen volt. A por mindent belepett” – magyarázza Masinkás József.

„A felújított út nemcsak a kényelem miatt fontos, hanem azért is, mert a falubelieknek sokkal gazdaságosabb. Korábban a szinte járhatatlan út miatt sokkal többet kellett a személygépkocsikat javíttatni. Mivel mi kertészettel foglalkozunk, nagyon sokat járunk autóval és nem mindegy, mennyit költünk szervizelésre” – mondta Masinkás József. Szerinte a töredékére esett a javítási költség, ugyanakkor gyorsabban és kényelmesebben meg tudja tenni az utat.

 

 

2020.08.16
Galéria
Zatykó Jácint és Masinkás József
Kulcsszavak: