Baptista élet Örvénden

A baptisták vasárnaponként délelőtt 10 órakor és kedden este 7 órától tartanak liturgikus összejöveteleket Örvénden. Mint megtudtuk, körülbelül huszonöt-harmincan vannak. Nem tesznek különbséget magyarok és romák közt, hiszen valamennyien kevesen vannak, úgyhogy közösen tartják az istentiszteleteket. „Nyitott az ajtónk bárki számára, szeretettel várjuk a látogatókat” – fogalmazott az Örvénden született Sorbán Barna gyülekezeti elöljáró.

A cigánysoron, a „kolóniában” egy közösségi teret is kialakítottak, de a koronavírus-járvány miatt mostanság ott szünetelnek a közösségi összejövetelek. „Jó kapcsolatokat ápolunk a reformátusokkal is, és nagyon szeretjük a polgármester urat, hiszen mindenben támogat bennünket, akármilyen problémánk van, megoldja” – tette még hozzá a diakónus.

Készült az Alsólugasi Polgármesteri Hivatal megbízásából  

 

2020.08.17
Kulcsszavak: