Mentesültek a portól a Bethlen utca lakói

2018 tavaszáig kellett várniuk az érmihályfalvi Bethlen Gábor utca lakóinak arra, hogy megkezdődhessen az utca rendbetétele. Hosszas előkészítő munka és forráskeresés után ekkor került sor ennek a leaszfaltozására, ami nemcsak azért volt fontos, hogy az itt élőknek a lakókörnyezetét kényelmesebbé, modernebbé tegye, hanem azért is, mert a főtérbe csatlakozik.
Amikor még kavicsos volt az út, nagyon sok probléma származott belőle. „Amikor elment egy-egy autó, alig lehetett látni az utcán a portól, ami bejött a lakásba és mindenre rátelepedett” – mondta Simándi Piroska, akinek a férje, Ferenc hozzátette, az autók szervizköltségei is jelentősen nagyobbak voltak, ugyanis a gödrös, hepehupás úton többször hibásodtak meg, kopott-törött el ez-az a gépkocsik futóművében.
„Örülünk, hogy a polgármesteri hivatal megteremtette annak lehetőségét, hogy ebben az utcában is európai körülmények között éljünk. Meglátszik, az emberek értékelik ezt a beruházást, azt, hogy jó minőségű aszfaltos út épült. Meg lehet nézni, szinte minden ház előtt virágoskertet hoztak létre, már nem okoz problémát a por” – magyarázta Simándi Piroska. Férje hozzátette, a polgármesteri hivatal nagy hátrányból kell felzárkóztassa az érmelléki kisvárost, de úgy látszik, a városvezetőség elindult egy olyan úton, amelyen a kitartó munkának kezdenek megjelenni az eredményei.
Készült az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal megbízásából