A Nagyváradról deportáltakra emlékeztek

 Zárda (ma Mihai Viteazul) utcai zsinagógában megjelenteket Seidler András, a Zsidó Közösségi Központ igazgatója köszöntötte, majd dr. Antonio Faur, a Nagyváradi Egyetem oktatója idézte fel az 1944. március 19., Magyarország német megszállása után Nagyváradon is történteket: a gettósítást, majd a váradi és bihari zsidók Auschwitzba deportálását. Példaként hozta fel Soós István váradi polgármestert, aki tiltakozásul lemondott tisztségéről. Helyére Gyapay László alpolgármestert nevezeték ki, aki sietett eleget tenni a felettes hatóságok elvárásainak, így 30-32 ezer embert május 24. és június 3. között marhavagonokba zsúfolták, és a haláltáborokba hurcolták. Közülük a becslések szerint 2-3 ezren élték túl a haláltábort.

Fontos ismerni a város, Erdély, Románia és Európa történelmét is, hangsúlyozta Faur, aki többször is hangsúlyozta: a korabeli történésékről, a gettóbeli állapotokról, a Dreher sörgyárbeli kínzásokról többek között Zsolt Béla Kilenc koffer című könyvéből is tudhatunk, de Heyman Éva és Mózes Teréz is írt a történtekről.

A haláltáborokban elpusztult hatmillió zsidó emlékére ezután hat gyertyát gyújtottak meg az emlékezők: négyet túlélők, egyet a gyermekáldozatok emlékére egy kislány, egyet pedig az ifjúság képviselője. A jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra, majd a hitközség Vilán Gyuri Kórusa lépett fel az alkalomhoz illő műsorral héber, jiddis és magyar dalokkal. Előadásuk Verdi Nabuccójából a zsidó rabszolgák kórusának dalával zárult.

A megemlékezés a zsinagóga szomszédságában, a holokauszt-emlékműnél zárult. Ott Seidler András bejelentette az emlékmű állítását kezdeményező Scheyer Géza halálhírét. Az egybegyűltek Shraya Kav rabbi vezetésével a holokauszt áldozataiért, majd az emlékmű kezdeményezőjéért mondtak imát, végül pedig a halotti ima, a Kaddis hangzott el, majd ki-ki elhelyezhette a megemlékezés kövét az emlékművön.