Sikerük volt a vajdai nótaesteknek

Biharvajdán a helybélieknek nótaestekkel kedveskedtek, amit a lakosság nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadott.

A gyülekezeti ház árnyékos udvarán Újlaki Erzsébettel beszélgettünk. Eddig két alkalommal tartottak nótaestet, Erzsike néni pedig mindkettőn ott volt. Mint sok más közösségi rendezvény, úgy most, a járvány miatt a nótaestek is szünetelnek, ám a helyiek már alig várják, hogy újra együtt énekelhessenek. Hiányzik nekik ez a kis hétvégi szórakozás és kikapcsolódás.

Az első nótaestnek a helyi kultúrotthon biztosított teret, a másodikat a gyülekezeti házban tartották. Erzsike néni számára nagyon kellemes meglepetés volt mindkét alkalom. A nótaestek nagyon jóra sikerültek, nem is gondolta volna, hogy ilyen sokan eljönnek a faluból. A szomszédságból szinte mindenki ott volt, a néni lánya is eljött Magyarországról. Külön örömmel tölti el, hogy nemcsak az idősebb generáció volt jelen, hanem a fiatalabbak is jókedvűen énekeltek és mulattak. A jó hangulatért és felhőtlen szórakozásért Szőcs Lőrinc és zenekara kezeskedett. Az elején a zenekar saját repertoárral kezdett, később a hangadó mulatókkal közösen alakították az est további részét. Mindenki vitt magával enni- és innivalót, batyus buliként működött az egész, ami kicsit a régi időket is felelevenítette, ezáltal is hangsúlyozva a helyi közösség összetartó erejét.

Készült a Biharfélegyházi Polgármesteri Hivatal megbízásából



 

2020.08.24
Kulcsszavak: