Könnyebb kijutni a munkagépekkel a földekre

MOLNÁR JÓZSEF éradonyi agrárvállalkozótól elsőre azt kérdezzük, igaz-e, hogy korábban nehezen tudták megközelíteni a földjeiket? Gyorsan kijavít: inkább azt mondanám, hogy rossz időben igazából lehetetlen volt megközelíteni az általunk megművelt földterületeket.”

Ő is nagyon örül annak, hogy az értarcsai polgármesteri hivatal jóvoltából a község területén sok helyütt javítottak a mezei utak állapotán, a munkagépek könnyebben járhatnak, s nem kerül annyi sár az aszfaltozott utakra sem. Egyébként azt is megtudtuk Molnár Józseftől, hogy a környéken kisebb és nagyobb gazdaságok egyaránt működnek, s ami ma már valamennyiük számára örömteli, a falu mezőgazdasági útjai jó állapotban vannak, kövezettek, stabilak. Hogy erről magunk személyesen is meggyőződjünk, Kerezsi Attila kíséretében fel is keressük az egyik ilyen, a faluból kivezető mezőgazdasági utat, amely, mint képünk is igazolja, valóban jól járható.

Molnár Józsefék egyébként az idén öt kultúrával foglalkoztak, gabonafélék mellett repcét, szóját s természetesen kukoricát termesztenek, s mint kérdésünkre elárulja, a nem túl kedvező tavaszi idő és a sok nyár eleji eső ellenére nem mondható rossznak ez az év, különösen a kukorica „mutatja magát”.

Hasonló témáról beszélgettünk Értarcsán Radu Iosif agrárvállalkozóval. Az általa képviselt cégnek a község mindhárom falujában vannak földjei, összesen 800 hektárt művelnek meg. Ő is arról beszélt, hogy különösen csapadékos időben rendkívül nehéz volt a földeket megközelíteni, egyszerűen járhatatlanok, használhatatlanok voltak. A kedvező változásnak, a jobb minőségű, lekövezett utaknak az előnyük az is, hogy nem hordják fel a munkagépek a sarat az aszfaltozott utakra, ráadásul most esős időben is ki tudnak menni megművelni a földeket. Az idei évvel kapcsolatban nekik is elsősorban a júliusi nagy esőzések okoztak gondot a gabona betakarítása idején, hiszen gyakran a kombájnok elakadtak munka közben.

Készült az Értarcsai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.25
Galéria
Radu Iosif értarcsai agrárvállalkozó
Felújított mezei út az éradonyi temető közelében