A járvány romániai gazdasági hatása

Száz nappal az első koronavírusos eset óta a járványnak a hazai gazdaságra gyakorolt hatását monitorozó kolozsvári egyetemi kutatócsoport összefoglalta a naponta frissített adatokból kiolvasható képet.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos oktatói és kutatói működtetik a COVID-19 – Romanian Economic Impact Monitor kutatási projektet, amely valós idejű képet kíván nyújtani a koronavírus-járvány romániai gazdaságra gyakorolt hatásairól, valamint az ország gazdasági perspektíváival kapcsolatos előrejelzéseket és elemzéseket tesz közzé. A projekt eredményeit az econ.ubbcluj.ro/coronavirus portálon lehet figyelemmel kísérni, itt a kutatók naponta frissített, interaktív infografikák segítségével követik nyomon az ország gazdasági helyzetének alakulását.

2020. június 5. volt a 100. nap az első regisztrált koronavírusos megbetegedés óta Romániában. Ez alatt a 100 nap alatt a kutatócsoport elemzései alapján az alább olvasható következtetések rajzolódtak ki a román gazdaságra vonatkozóan. A járvány első 100 napjában összesen 20 103 koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, 14 145 személy meggyógyult, 1308 pedig elhunyt.

A gazdaság általános alakulása

Március második felétől a járvány erőteljesen éreztette romániai gazdasági hatását. Következésképpen a gazdaság éves növekedési üteme jelentősen visszaesett, a 2019 negyedik negyedévében tapasztalt 4,3 százalékról 2,4 százalékra 2020 első negyedévében. A havi közlésű statisztikai adatok alapján készített becslések szerint az ország gazdasága kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2020 első két hónapjában, a januárban és februárban mutatott teljesítményt azonban a járvány kitörése márciusban már felemésztette.

A kutatócsoport iparági szintű elemzései a második negyedévre két számjegyű GDP-csökkenést mutatnak az első negyedévhez viszonyítva (–14,6 százalék), ami az utóbbi évtizedek legerőteljesebb gazdasági visszaesése.

Mindemellett fontos megemlíteni azt is, hogy úgy tűnik, a korlátozások májusi fokozatos feloldása következtében a gazdaság túljutott a válsághelyzet csúcsán. Ezzel összhangban az áprilisi negatív rekordok után javulnak a kilátások: a romániai vállalkozók gazdasági bizalmi indexe enyhe növekedést mutat májusban, és a mobilitási mutatók is pozitív tendenciát regisztráltak az utóbbi időszakban.

Száz nap járvány után 1 millió alkalmazott (az összes munkaerő 15 százaléka) időszakosan vagy véglegesen elvesztette a munkáját.

A kormány összesen 3,02 milliárd lejt (a GDP kb. 1,5 százalékát) költött mindeddig a vállalkozásokat és az alkalmazottakat segítő intézkedésekre.

A pénzügyi piacok alakulása

A járványhelyzet első heteinek drámai, akár 20 százalékot is elérő csökkenése után a főbb pénzügyi mutatók fokozatos és folytonos javulást mutattak, aminek eredményeképpen 100 nappal az első koronavírus-eset után a bukaresti tőzsde BET indexe „csak” 7,7 százalékos kumulált visszaesést jelez.

A bankközi kamatláb (ROBOR) és az állampapírok hozamkülönbözeteinek alakulása a március második felében tapasztalt csúcsok után a romániai pénzügyi piacok likviditásának, volatilitásának és a piaci várakozásoknak a stabilizálódását mutatja.

A lej árfolyamának leértékelődése az euróval szemben szintén nem volt drámai (0,73%), a többi között a Román Nemzeti Bank határozott és időben meghozott intézkedéseinek köszönhetően.

Összehasonlítva az adatokat a 2008–2009-es válság hasonló időszakával megállapítható, hogy habár a piacok reakciója és a pénzügyi feszültségek hasonlók voltak, mint most, a jelenlegi válsághelyzetből a kilábalás gyorsabbnak és egyenletesebbnek tűnik.

A vállalati szektor

Az üzleti forgalom alapján legnagyobb 50 romániai vállalat számos intézkedést hozott az új típusú koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében. A higiéniai és preventív intézkedések mellett kiemelkedő ezeknek a vállalatoknak a társadalmi felelősségvállalása is: az 50-es toplistából 26 cég jelentős adományokkal támogatta a járványellenes küzdelmet az országban.

Románia legnagyobb vállalata, a Dacia, 45 napra függesztette fel termelését a járvány ideje alatt, és május 5-én indított újra a gyártást. Az európai autópiac csökkenő kereslete miatt azonban a Renault csoport felfüggesztette a Mioveni-ben található üzem tervezett fejlesztési beruházásait, és a Dacia az újraindulás ellenére is további 1100 alkalmazottat küldött kényszerszabadságra a június 2–30. közötti időszakra.

A kutatási projekt eredményeit a COVID-19 RoEIM (econ.ubbcluj.ro/coronavirus) online platformon lehet követni, míg a részletesebb elemzéseket a kutatócsoport a projekt közösségi oldalán (http://www.facebook.com/covid19.roeim) folyamatosan publikálja.

Forrás: a BBTE Kommunikációs és PR-irodájának sajtóközleménye

2020.09.02
Galéria
Kulcsszavak: