A szecessziót ünneplik Nagyváradon

Szombaton és vasárnap 16 és 18 órától Ramona Novicov vezetésével román nyelven, 17 órától Mihálka Nándor vezetésével magyar nyelven tekinthetnek be az érdeklődők hat szecessziós épületbe, melyek rendszerint zárva vannak a nagyközönség előtt. A vezetett séták a Szent László (ma Unirii) térről, a görögkatolikus püspökség elől indulnak, és az érdeklődők a Fekete Sas-palotát, a Lévai-házat, a Stern-palotát, a Moskovits-palotát és a Schwartz-házat ejtik majd útba.
Szombaton 20 órától az európai szecessziós palotákat és a kor jelentős, Nagyváradhoz – de nemcsak oda – kötődő építészeit – például Rimanóczy Kálmán, Komor Marcell és Jakab Dezső – bemutató szabadtéri tárlat nyílik. Mindkét napon 21 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia fúvószenekara lép fel szintén a főtéren. Ha esik az eső, a Sas alá költözik a kiállítás és a koncert.
Mindkét este az idei Spotlight Fesztivál győztesei, a Mindscape Studio készítette video mapping vetítést is láthatják az érdeklődők. Az ötperces vetítést tízpercenként megismétlik majd a Fekete Sas-palota homlokzatán, és a palota díszítőelemeit is láthatják majd a képeken az érdeklődők.
Nagyvárad a Duna Nemzetközi Együttműködés keretében pályázott a kulturális örökség megőrzésére – többek között a Budapesti Iparművészeti Múzeummal, a bécsi Kortárs Művészeti Múzeummal, a Szabadkai Polgármesteri Hivatallal és a Szecessziós Városok Európai Egyesületével (Réseau Art Nouveau Network) közösen. Az 1,6 millió eurós összköltségvetésű projektből 320 ezer euró Várad része, a projekt egyik eleme a szecesszió napjának megünneplése is.