Aki mindig szereti azt, amit csinál

Régi ismerősök vagyunk HORVÁTH LAJOSSAL, de sokáig nem találkoztunk. Tavaly az elszármazottak találkozóján tartott egy emlékezetes előadást, azóta görgetem magam előtt a feladatot, hogy jó lenne a Biharország olvasóinak is bemutatni őt, de csak most tudtunk leülni egy zavartalan beszélgetésre, mert erre vitt az útja, és megállt egy interjú erejéig Berettyóújfaluban.

Horváth Lajos, a HBZ Kft. ügyvezető tulajdonosa 2009-ben átvehette a Debrecen város mecénása díjat. A cívisváros honlapján így méltatták a munkásságát: „Iskolái elvégzése után és többéves szakmai tapasztalat birtokában, 1988-ban – akkor korszakalkotó módon – létrehozta az Elzett Zárcentrum Kereskedőházat, rá két évre pedig megalapította saját cégét, a Hanna Bahor Gmk.-t, továbbá Zárcentrum néven megnyitotta első üzletét. Kitartó munkájának köszönhetően vállalkozása évről évre sikeresebb lett, s egyre dinamikusabban terjeszkedett mind országhatárokon belül, mind azokon túl. A fejlődés a debreceni üzletet is elérte, mely – kinőve régi helyét – 2006-ban egy új, 3000 négyzetméteres áruházba költözött át. Itt létrehozta a HBZ Galériát, amely magas színvonalú képzőművészeti kiállításoknak és neves művészek alkotásainak ad helyet és teret (…). A művészet, kultúra mellett a sport ugyanúgy szívügye, ezért hosszú évek óta számos debreceni sportegyesületet, illetőleg sporteseményt is támogat. Szintén fontosnak tartja a gasztronómia, valamint a magyar borok népszerűsítését. (…) A már említett támogatásokon túl több debreceni egyesületnek, intézménynek, alapítványnak nyújt – rendszeresen és többféle formában – segítséget.” „Honnan jöttél, olyan mindegy…” – énekeltem sokszor Bényei József versét, de azért mindig mindenkit megkérek, így Horváth Lajost is, beszéljen az indulásáról.

– Püspökladányban születtem. Édesanyámat ötéves koromban elvesztettem, de a gyermekkorom jó részét ott töltöttem. 1974-ben a munka először Nádudvarra szólított, majd ’75. november 9-én, hétfőn megjelentem Berettyóújfaluban, ahol még tartott az új Elzett gyár harmadik ütemének az építése. Ez azért lényeges, mert a lány, akit decemberben megismertem, a Hadú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott. Innentől felgyorsultak az események. Februárban eljegyeztük egymást, és május 22-én meg is tartottuk az esküvőt. Innentől kezdve elkezdődött egy másik típusú életem. Addig mindkét végén égettem a gyertyát, de onnantól a család volt az első. Kiköltöztünk Furtára, mert a feleségem odavaló. Napközben végeztem a munkámat, a hétvégén pedig az apósomék zártkertjében kezdünk munkálkodni. Egyszer túl sok sárgarépát vetettünk, és hirtelen nem tudtunk mit kezdeni a felesleggel. Gyöngyösi Jancsi volt a konyhafőnök, mondta, adjam el nekik, hiszen ők több száz főre főznek, nincs az a mennyiség, amit ne tudna átvenni. A kereskedelem mindig is közel állt hozzám, és tetszett, hogy ebből a feleslegből „pénzt csináltunk”. A következő évben már tudatosan termeltünk, és ez így ment egészen a ’80-as évek végéig. Akkor már érezhetők voltak a váltás jelei és az, hogy nehezebb értékesíteni, de akkorra már több mindent termeltünk. Volt olyan esztendő, hogy 200 mázsa savanyú káposztát, 80 mázsa kovászos uborkát adtunk el. Már nemcsak termeltünk, hanem fel is dolgoztuk a termés egy részét. Kezdetben egy Trabanttal, majd egy Barkasszal szállítottam az árut éttermekbe és nagyüzemek konyháira. 1989-ben úgy döntöttünk, vége, befejeztük. Leálltunk, és maradt hétmillió forint megtakarításunk. A tudás sem veszett kárba, mert amikor a Hanna Kincsét elindítottuk, jól jött ez a tapasztalat.

– Mi volt a következő lépés, miért és mire alakítottatok vállalkozást?

– 1975 és 1992 között több igazgató keze alatt dolgoztam. Ezalatt voltak jó és nehezebb időszakok is. A legkedvesebb emlékem Mályi Jenőről van. Ő volt az, aki érezte, hogy mit kellene csinálni az Elzettben. Sajnálom, hogy a gyár sorsa így alakult. Ez lehetett volna Európa legnagyobb veretgyártó üzeme kilincsek és zárak tekintetében. Az Elzett megszűntével több berettyóújfalui, illetve debreceni vállalkozó folytatta a termékek gyártását. A tradíciók megmaradtak, ez szép, de a gyár egyben lehetett volna nagy és európai szintű. Mályi Jenő támogatta az elképzelésemet, és 1988-ban létrehoztuk a Zárcentrum Kereskedőházat. Győrfi Lajossal kezdtem el ezt a munkát, és sikertörténet lett. 1990-ben megalakult a Hanna Bahor Gmk., 30 évvel ezelőtt jegyeztek be minket. Megnyitottuk a bankszámlánkat, ennek számai és a bank neve megváltozott többször is, de mi kitartottunk akkor, és kitartunk ma is.

– Nem sokáig maradtatok Berettyóújfaluban…

– 1990-től Zsákán műszaki boltot üzemeltettünk, a feleségem vezette, én pedig a Zárcentrumot irányítottam. 1994-ben nyitottuk meg debreceni üzletünket, 1997-ben pedig már Békéscsabán is terjeszkedtünk. Harminc év alatt jutottunk el odáig, hogy a HBZ cégcsoporton belül 110-en dolgozunk, és mára már 3 milliárd forint nettó forgalmat bonyolítunk le egy év alatt. Arra különösen büszke vagyok, hogy sok munkatársam régóta dolgozik velünk. Persze az is előfordult, hogy valaki átigazolt a konkurenciához, és ott kamatoztatta a nálunk megszerzett tudást. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok vásárlónk érkezik a Partiumból, ezért úgy döntöttünk, hogy közelebb kell menni a piachoz. Nagyváradon 2000-ben nyitottunk üzletet négy kollégával. Szépen haladtunk, ezért 2003-ban egy zöldmezős beruházásba fogtunk a Borsi úton, így jött létre egy 1800 négyzetméteres raktáráruház, ahol már több mint húszan dolgoznak. 2007-ben Székelykeresztúron is nyitottunk. Sajnos az autópálya nem épült meg, így nagyon hosszadalmas eljutni oda. Egy vállalkozásnak mindig képesnek kell lennie a megújulásra mind arculatban, mind szemléletben. Mi is most újabb változás előtt állunk, de örömmel tölt el az a tudat, hogy a HBZ, a Hanna Bahor Zárcentrum Kereskedelmi Kft. az elmúlt 30 évben Kelet-Magyarország és Nyugat-Románia piacvezető nyílászáróvasalat-kereskedésévé vált.

– Nem minden úgy alakult, ahogy terveztétek…

– Ezekhez a sikerekhez elengedhetetlen a család. A feleségem, úgy érzem, nagy áldozatot hozott értünk. Nekünk megadatott, hogy mindig azzal foglalkozzunk, amit szeretünk. Én még egy kicsit elkalandoztam a gasztronómia és a bor irányában is. 2010-ben nyitottunk egy bornagykereskedést, ami sok új kapcsolatot hozott. Történt azonban egy tragédia is a családban, elvesztettük a fiunkat négy esztendővel ezelőtt, ami a mai napig feldolgozhatatlan teher rajtunk. Egy kicsit elveszett a jövőkép is, mert az volt a terv, hogy Lali viszi a „vasas” részét a vállalkozásnak, Hanna lányunk pedig a borkereskedést és a Hanna Kincsét. Ez utóbbi egy 42 hektáros terület Debrecen mellett, ahol ökogazdálkodást folytatunk, rendezvényeket tartunk. Van konyha, mini wellnessközpont, horgásztó, és szállást is tudunk adni. Ez nem is vállalkozás, hanem személet, ami nagyon jól jött ezekben a vészterhes időkben. Minden élelmiszert megtermeltünk, nem kellett boltba járni. Benne dolgozik az egész család. Ha kell, előkerül a kapa, a fűnyíró. Egy kicsit visszajött az az élet, amit már Furtán megéltünk, csak más minőségben… Gondolkozom szőlőtelepítésen, még 71 esztendősen is, és azon vagyok, hogy az unokáink úgy nőjenek fel, hogy tudatosuljon bennük, a HBZ-ben rejlik a jövőjük.

2020.09.08
Galéria
Horváth Lajos sikeres vállalkozó és elismert mecénás A szerző felvétele
A HBZ Galamb utcai telephelye Debrecenben Fotó: magánarchívum
A váradi raktáráruház a Borsi úton – a kulcslyukon át Fotó: magánarchívum
Az első saját bolt előtt, a villanyoszlopon 30 éve hirdeti a felirat a Zárcentrumot A szerző felvétele
Az Elzett gyár egykori irodaépülete előtt Berettyóújfaluban A szerző felvétele
A Hanna Kincse többfunkciós főépülete Fotó: magánarchívum
Horváth Lajos szerint „családban az erő” Fotó: magánarchívum