Forgalomkorlátozás lesz a kerékpárverseny miatt

Szeptember 9-10-én, ma és holnap Nagyváradon és Bihar megyén is áthaladnak a nemzetközi kerékpárverseny résztvevői, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Mintegy 120 kerékpáros, 26 motorbiciklis és 45 autó (szervezők, bírók, rendőrök, mentősök stb.) alkotják majd a karavánt, ennek hossza a Bihar Megyei Rendőrség közleménye szerint egytől tíz kilométerig terjedhet.

Az első szakasz körülbelül 14–14-30 óra között a 79-es o Arad megye felől lép be Bihar megyébe, és Avram Iancu–Nagyszalonta–Nagyürögd útvonalon érkezik meg Nagyváradra a tervek szerint 16 óra körül. Nagyváradra az Aradi úton át érkeznek a versenyzők, az Emanuel templomnál elkanyarodnak és a Beöthy Ödön (ma Iuliu Maniu) utcán át érkeznek meg a Szent László (ma Unirii) térre. Nagyváradon ma 15.30 órától 16.30-ig korlátozzák a forgalmat az említett utcákban.

A verseny második szakasza szeptember 10-én dél körül indul majd az Auchan parkolójából, és a kerékpárosok kísérőikkel Nagyváradon a Vágóhíd (ma Traian Blajovici)–Făgărașului–Rulikowski (ma Armatei Române)–Ceyrat–Thurzó Sándor utcákon át érik el a körgyűrűt, majd Fugivásárhely–Mezőtelegd–Élesd –Solyómkővár útvonalon mennek át Szilágy megyébe. Csütörtökön a nagyváradi útvonalon 12-től 12.30-ig, a megyéből kivezető útvonalon pedig12.45-től 14-ig számítsanak forgalomkorlátozásra.

 

2020.09.09
Galéria
Képünk illusztráció, Jo Wiggijo fotója, Pixabay