Valahol Európában: főszerepben a vizualitás

A nagyváradi vár nyári színpadán mutatja be a Szigligeti Színház LilliputTársulata a Valahol Európában című, Radványi Géza világhírű filmjéből készült közismert musicaladaptációt szeptember 10-én. Az előadás jelmeztervezője Cristina Breteanu, díszlettervezője Rákay Tamás. Őket is megkérdeztük az előadásról, próbafolyamatról.

– Mesélj a Valahol Európában jelmezvilágáról.

– Cristina Breteanu: Természetesen a jelmezkészítő elsődleges feladata - legyen szó bármely előadásról - az előkészítés első szakasza. Ebben az esetben is nagyon fontos az adott kor, itt például az 1940-es évek stílusának tanulmányozása. Követnünk kellett az időszak divatjának jegyeit, jellegzetességeit: a ruha vonalát, a színpalettát és a kiegészítőket. A jelmezek készítése után következett az úgymond „viccesebb” rész, amikor is a ruhákat megtéptük, szétvágtuk, koszoltuk. Ez akkoriban egyáltalán nem volt vicces, amikor nem volt elegendő étel, amikor néhány ruhadarabnak sokkal inkább testvédő szerepe volt, mintsem ruházati, és természetesen nagyon viseltes állapotban voltak. Ezt a légkört próbáltam visszaidézni ebben az előadásban a jelmezekkel.

– Milyen a Valahol Európában látványvilága?

– Rákay Tamás: A Valahol Európában története és zenéje is egyformán célozza meg mondanivalójával az emberi lelket. Györfi Csaba rendezővel az innen kapott érzelmeinket szerettük volna megmutatni a díszlettel is. Célunk egy olyan montázs-tér kialakítása volt, amelyet nem kell minden helyszín megjelenítésére átalakítani, mégis lehetőséget adunk a különböző szituációk megjelenítésére. Egy olyan világ lenyomatát képzeltük el, amit a nézőnek nem szükséges évszámmal párosítania. Ahhoz, hogy jobban bevonjuk a nézőt a világunkba, a nézőteret is a játéktér és a díszlet részévé igyekeztük varázsolni. Düledező villanypóznák kábelei húznak át a nézők feje fölött, melyek látványa a háttérben folytatódik. Ez tulajdonképpen a gyermekek kezdetben végeláthatatlan vándorlásának mutat irányt, de akár a háború sújtotta világ értelmetlen emberáldozatainak szimbolikus temetőjét is láthatjuk benne, a megszámlálhatatlan villanypózna-fejfa erdőben.

Józsa Tímea irodalmi titkár,

Lilliput Társulat

A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül bemutatásra

2020.09.09
Galéria