Hajdu Géza ötven éve a pályán

Könyvbemutatóval, kiállítással, valamint a Szigligeti-gyűrű átadásával köszönti a nagyváradi Szigligeti Színház HAJDU GÉZÁT, a Szigligeti Társulat Bánffy Miklós-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett örökös tagját.

A színművész pályakezdésének ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget szeptember 27-én tartja a nagyváradi teátrum. Az ünnepség 17 órától kezdődik a színház páholyelőcsarnokában a Thália ölében című életrajzi könyvet bemutatójával. A kötet a művész ötvenéves pályafutásának emlékezetes állomásait, kiemelkedő szerepeit és nem utolsósorban öt évtized színházszervezői tevékenységét foglalja össze és tekinti át. A Thália ölében kötetet a szerkesztő, Nagy Béla, az ünnepelt, Hajdu Géza, valamint a színház irodalmi titkára, Biró Árpád Levente mutatja be.

A könyvbemutatóra – a hatályos járványügyi szabályozásoknak megfelelően – előzetes, ingyenes regisztráció szükséges. Regisztrálni személyesen a színház jegypénztárában, e-mailben a szigligetiszervezok@yahoo.com e-mail címen, illetve telefonon, a 0259/401–140-es telefonszámon lehet. A szervezők a közönség szíves figyelmébe ajánlják, hogy az eseményt élőben közvetítik a színház Facebook-oldalán. Ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy regisztráció nélkül nem áll módjukban beengedni az érkezőket. A könyvbemutatóra a belépés ingyenes.

Az ünnepség 19 órától Szép Ernő Lila ákác című előadásával folytatódik. A kisvárdai színházfesztiválon a legjobb előadásnak járó jutalmat elnyerő produkciót a nézők ezúttal a Szigligeti Színház nagytermében láthatják. Az előadás után társulati díjkiosztó ünnepségre kerül sor, melynek során az ötvenedik évforduló kapcsán átadják a Szigligeti-gyűrűt is. Az előadásra jegyet a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon válthatnak az érdeklődők.

2020.09.18
Galéria