Ülésezett a megyei tanács

Létszámleépítésről, költségvetés-módosításról, a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi útról is döntöttek a Bihar megyei tanács csütörtökön délután megtartott rendes ülésén.

Az ülés során voltak ugyan egyhangúlag jóváhagyott határozatok, de a legnagyobb vitát kétségtelenül a megyei tanács átszervezéséről szóló határozattervezet váltotta ki. A tanács saját apparátusánál leépítések következnek, 174 állásból 97 marad meg a nemzeti liberális párti tanácsok igen (Mihai Toderici tartózkodott) és az RMDSZ-es illetve szociáldemokrata párti tanácstagok nem szavazataival elfogadott határozat szerint. (A tanácselnök keddi sajtótájékoztatóján még 88 megmaradó állásról volt szó).

A tervezet kapcsán az RMDSZ-es Borsi Lóránt Imre annak halasztását kérte, és több kérdést is  intézett a megyei vezetéshez, de szót emelt a szociáldemokrata párti Felix Cozma és Ioan Mang is. Borsi Imre Lóránt többek között azt kérdezte, milyen kritériumok alapján döntöttek a leépítésről, illetve hogy a jegyző szerint legális-e a tervezet. A szociáldemokraták azt is elmondták, hogy tudnak olyan, gyermeknevelési szabadságon lévő alkalmazottról, akinek szintén megszűnne a munkahelye, holott ez nem legális. Ilie Bolojan megyei elnök válaszában többek között arra hivatkozott, hogy tiszteli a munkát végzőket, de voltak, akiknek tevékenysége nem igazolta azt a bért, amit kaptak. Többek között arra is kitért, hogy a megyei önkormányzatnak párhuzamosan működő struktúrái is voltak például a turisztikai népszerűsítés területén, vagy volt olyan részlege, ami a természetvédelmi területekkel foglalkozott, holott ez már egy állami ügynökség dolga. A végső szavazásnál a többség akarta érvényesült.

Az ülésen egyelőre 33 tanácstag vett rész (két mandátum igazolása még hátra van). Ők többek között jóváhagyták, hogy a Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökségen Mihai Jurca képviselje a megyei önkormányzatot, Călin Gal alelnök és Theodora Silaghi, a Nagyváraid Helyi Fejlesztési Ügynökség vezetője legyen a tagja a Bihar Megyei Ipari Parkok Rt. Igazgatótanácsának. Az ülés részleteire visszatérünk.

2020.10.29
Galéria