Határátkelő pont nyílik Nagyszántónál

A román és a magyar országos határőrség vezetői egyeztettek pénteken a Bors–Ártánd határátkelő területén. A tanácskozás eredménye, hogy a túlzsúfolt határállomás helyett júliustól a magyarországi autópálya-építkezésre Romániából kavicsot szállító teherautók egy speciális, Nagyszántó melletti ponton fognak átkelni.

Szabó József bihari megyemenedzser elmondta, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke jelezte, hogy az M35-ös készülő autópálya munkálataihoz szükséges kavicsmennyiség beszerzése 2017-ben nagyon nehézkesen haladt. A szállítmányok sokszor órákat rostokoltak a vámnál, ezért javasolták egy különleges határátkelő pont létrehozását. A kavicsmennyiség beszerzésével megbízott, hajdúszoboszlói székhelyű Léda Vitál Kft. számos romániai alvállalkozón keresztül kötött szerződést Bihar és Szilágy megyei kavicsszállító cégekkel. A borsi átkelőnél az amúgy is sok teherautó mellett ezek a kavicsszállító járművek csak még zsúfoltabbá tették a forgalmat. A cég kimutatásai szerint 2017-ben 764 ezer tonna kavicsot szállítottak az átkelőn keresztül, ez közel 30 ezer határátlépést jelent, melyeknek sűrűsége a legzsúfoltabb augusztusi hónapban meghaladta a 3800-at. A szállítás 174 kavicsszállító gépkocsit igényelt, ezek közel kétharmada romániai vállalkozásokhoz tartozik.

„Látva a nagy sorokat, a beszerzéssel megbízott cég képviselői a Debrecen–Berettyóújfalu–Nagykereki autópályaszakasz kavicsellátása érdekében, valamint a csúszások elkerülése végett kérték egy erre a célra időszakosan üzemelő határátkelési pont létrehozását a Bors községhez tartozó Nagyszántó és a magyarországi Nagykereki között” – magyarázta Szabó József. A megkeresés többlépcsős volt: ez év januárjában megállapodás született Bors község önkormányzatával arról, hogy a tulajdonukba tartozó útszakaszt 3–5 évre használatra átadják a kivitelezőnek, ezért az cserébe a szükséges megerősítéseket és karbantartást elvégzi. Párhuzamosan külügyi és diplomáciai szinten is zajlottak az egyeztetések, aminek következményeképpen az illetékes határparancsnokságok megállapodásától függött a kezdeményezés sikere. Szabó József tudatta, a két vámparancsnokság a teherautók számára létrehozandó átkelő pontot időszakosan, hétköznapokon 8–18 óra között működteti. Az engedély napi 300 kavicsszállító kamionra vonatkozik.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke szerint ez az eset is igazolja, hogy „a racionális döntések és a valós határ menti együttműködés újabb mérföldköve lehet ez a megállapodás. Örülök annak, hogy a magyarországi autópálya-projekthez ily módon Bihar megye is hozzájárul. Ugyanakkor remélem, hogy az érsemjéni, a biharfélegyházi és a körösszegi ideiglenes határátkelők is állandó jelleggel használhatókká válnak a civil lakosság számára.”

2018.06.11
Galéria
A túlzsúfolt Bors–Ártánd határátkelő teherforgalmát csökkenti az új átkelőpont megnyitása