A második otthonnyelv vonzásában

Beszélgetés Balázs Géza nyelvésszel

A Diáknyelv – diákszótár. Egy anyanyelvi pályázat legjobb munkái című kötetet az Anyanyelvápolók Szövetsége 2018-as pályázatára érkezett legjobb munkákból szerkesztette BALÁZS GÉZA Minya Károllyal közösen.

A legotthonosabb nyelvi környezet, az anyanyelv után a második otthonnyelv is különös vonzást jelent a gyerekek, fiatalok számára, a diáknyelvet ugyanis, mondhatni, kizárólag sajátjuknak tekintik, olyan nyelvnek, amelyhez a felnőttvilágnak nincs hozzáférése, így a szóértés akár kétoldalú nemzedéki diszkriminációt is jelenthet. A diáknyelv rejtelmeiről Balázs Géza nyelvészprofesszorral beszélgettünk, ő volt az egyik kezdeményezője egy diáknyelvi pályázatnak.

– Mindenekelőtt az érdekelne, hogy a diáknyelv gyakori, már-már napról napra történő változása hogyan irányította-befolyásolta a kutatómunkát. Zavaró volt-e például, ha egy osztályon belüli eseményből adódó szófordulat néhány nap múlva már elfelejtődött, más hasonlót viszont nemcsak megtartottak több ideig, de tovább is „örökítették” a következő nemzedékeknek?

– A diáknyelvnek alkotója és továbbadója is vagyok: immáron több évtizede iskolába járok, diákok (hallgatók) közt forgolódom, igaz, jó ideje már nem az iskolapadban, hanem a katedrán. Vannak rendkívül szilárd, nem változó diáknyelvi szavak, és vannak valóban illékony, gyorsan feltűnő és azután eltűnő szavak. Az én gyermekkoromban is mondták a törtető diákra: stréber, pedálgép, buzgómócsing, nyalizó; de nem ismertem például ezeket: gőzös, atomfej, telefejű, nyalipali. Hogy egy örök jelenséget kifejező igét is említsek, a megbukik következő szinonimái ismerősek voltak számomra: elhasal, visszatapsolják, meghúzták, fásított, de nem ismertem, bár értem, a következőket: game over, replay, pontot tettek a karrierjére, bekampózott, Viszontlátásra augusztusban!, cöveket nyelt, bezúgatták, környezetvédő lett (mert fásított)… Tehát vannak tartós diáknyelvi szavak, kifejezések, és vannak alkalmiak – csakúgy, mint a felnőttnyelvben. A kutatómunkát egyébként a pályázatírók végezték, mi, Minya Károly tanár úrral csak az ellenőrzést, szerkesztést. De nem áll tőlem távol a téma, pályafutásomat a gödöllői helyiérdekű vasúton fölbukkant firkálásokkal (graffitikkel), majd pedig a tetovált szövegekkel kezdtem – s ezek erősen kapcsolódnak a  szlenghez, a diáknyelvhez.

– A gyűjtés során mennyire nyíltak meg a diákok, mert tanári gyakorlatom alapján mondhatom, általában enyhén szólva furcsának találják, ha a tanár diáknyelvi szavakat használ, bár tapasztaltam az ellenkezőjét is, vagyis átvettek tőlem olyan szavakat, amelyeket mi használtunk annak idején az iskolában. A fentebbi két ellentétes példa közül melyik a gyakoribb és természetesebb?

– Nincs nevetségesebb annál, ha egy tanár úgy akar „haverkodni”, hogy átveszi a diákszlenget. A diáknyelv hitelesen a fiatalok ajkán él. Nem hinném, hogy egy tanár jó bizonyítványt állítana ki magáról, ha egy tanárnőt tancsi néninek, tantó néninek, anyácának hívna, a tárgyakat pedig rohadalomnak (irodalom), nyögtan (nyelvtan), bájolodzsi (biológia), fika (fizika) néven nevezné. De ez nem vonatkozik a köznyelvivé vált diáknyelvi szavakra. Általában megfigyelhető, hogy terjed az ifjúsági kultúra és vele együtt annak kifejezései: suli, tatyó, szütyő, szencsi (szendvics), teló, telcsi, bicaj, canga, sőt bicajozik, cangázik. Nincs felmérés arról, hogy milyen terjedelmű a diáknyelv, és hogyan mozognak az egyes kifejezések a köznyelv és diáknyelv között. Fő tendenciának az alulról fölfelé mozgást, vagyis a diáknyelvből a felnőttnyelvbe való vándorlást érzem.

– A rövidítéseket általában diáknyelvi szokásként jegyzik, holott a felnőttekre majdnem ugyanolyan mértékben jellemzők. Heltai Jenő például nem gyermekkorában rövidítette az akkor hódító útjára induló mozgókép és mozgóképszínház fogalmakból a máig viruló mozit, melynek jelentése közben bővült is, és a filmet is sokan így nevezik. Sok alkalmi rövidítés viszont, épp az azonosság miatt, fogalomzavarhoz vezethet, egyetlen példával jelezném: az uncsi jelent unokatestvért csakúgy, mint unalmasságot. E téren mit tapasztaltak, tudatosul‑e a diákokban a fogalomzavar, illetve épp ezért elkerülésre törekednek‑e, vagy ellenkezőleg: élvezik a beszélgetőtárs értetlenkedését?

– A rövidítés újabb keletű szóalkotó módszer: lehet mozaikszó-alkotás, szócsonkítás, azután a csonkított szó jellemzően diáknyelvi ‑i képzővel való ellátásra. A nyelvművelők nevezik „édi” nyelvnek is. A kedveskedő, becézgető beszédmódból indult el, előbb a diákok kezdték széles körben alkalmazni (töri, föci, gyaksi, nőci), azután elkezdett szélesebb körben terjedni – érdekes módon a piacokon (burgi, hagyi, mogyi, krizi), létrejöttek egészen bonyolult formák (üzirözi, önkormi – üzenetrögzítő, önkormányzat). A népi (diák) mozaikszóra is mondok példákat: vbk (vörösboros kóla), hmcs (helyi menő csávó). Önállóan előfordulva talán gondot okozhat a tesi és a tasi (testnevelés és iskolatáska), de mondatban egyértelmű. Az uncsi nekem is visszatetsző, főleg az uncsitesi (unja a tesóját? nem, unokatestvér!), vagy például a szenya (ez lehet szendvics, de a szemét is). Ettől függetlenül szerintem nem okoz semmilyen nyelvi zavart – a diákok pontosan értik, a nagyi (bocsánat: nagymama) meg esetleg kicsit kapkodja a fejét.

– Területileg melyek a legfontosabb különbségek a diáknyelvet ért hatások terén, például beszélhetünk‑e Erdélyben nagyobb fokú román hatásról, illetve a televíziózási szokások miatt a Partiumban a magyarországi diáknyelv térhódításáról?

– Bár vannak helyi, egyes településre, iskolára kiterjedő diáknyelvi gyűjtések, sőt van erdélyi gyűjtés is (utóbbira példa Málnási Ferenc Erdélyi diáksóder című munkája), nem végzett senki összehasonlító elemzést. A vidéki fiatalok többet vesznek át a nyelvjárásokból. Úgy tudom, a pilács (lámpa) az ő révükön lett köznyelvi. Én a katonaságnál hallottam: Köpd le a pilácsot – oltsd el a villanyt.

– Változott-e az évek során a felnőttek véleménye a diáknyelvről, enyhült-e a vele szemben meglévő elítélő magatartás, vagy közeledett az elfogadás felé?

– Ahogy terjed az ifjúsági kultúra, úgy terjed az ifjúsági nyelv fölfelé, az idősebb generációk felé, tehát a kirívó, durva példákat leszámítva ez a nyelvi magatartásmód egyre inkább elfogadottá válik.

– A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként véleménye szerint a bihari diáknyelv mennyiben különbözik az összmagyartól?

– Az egyetemi hallgatók beszédében nagyon kevés román nyelvi hatást tapasztalok, viszont ugyanúgy használják a romániai magyarság sajátos kifejezéseit, pl. átmenő, polcrakó, kapusi állás (ezeket Magyarországon értik, de nem használják). A Szilágyságban hallottam: szendvicses kenyér (szendvics). A benyó, benya (benzin) is mintha helyi jelenség lenne.

– Kiadványukat elsősorban kiknek szánják? Kaptak‑e olyan megjegyzéseket, hogy miért a diáknyelvet részesítik előnyben az úgymond szép beszéd művelésével szemben?

– Az Anyanyelvápolók Szövetségének diáknyelvi pályázatából készült kötet 2018-ban jelent meg, semmilyen ellenkezést nem váltott ki. Azt hiszem, ma már mindenki elfogadja, hogy érdemes megismerni egy közösség sajátos kultúráját, kifejezésvilágát, és azon keresztül megérteni, esetleg megszólítani őket. A megszólítás nem föltétlenül a diáknyelvi szavak átvételét jelenti, hanem az érdeklődést: Milyen érdekes kifejezés! Tudsz még hasonlókat? És hogy mondjuk ezt a köznyelvben?

– Kívánják‑e folytatni a kutatást, lesznek‑e hasonló újabb kiadványaik? A fogadtatás buzdít‑e, sarkall‑e a folytatásra, vagy érzett‑e némi kedveszegettséget munkatársai körében?

– Más és más témában 2000 óta 19 országos anyanyelvi pályázatot hirdettünk, és valamennyi kötetben is megjelent. Az idei téma: népi receptek. Augusztus 20-ig lehet pályázni. A pályázatból készülő – immár 20. – kötetet november 13-án, a magyar nyelv napján mutatjuk be. Engem pedig továbbra is érdekel a nyelv minden árnyalata; akkor is, ha munkásságommal a  szép, kifejező, választékos magyar nyelvet igyekszem szolgálni.

2020.11.09
Galéria
Balázs Géza
Balázs Géza nyelvész, a kötet egyik szerkesztője
Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2018-as pályázatának anyagaiból állt össze a diáknyelvet bemutató kiadvány
A könyvben szereplő kifejezéseket elemzik
A fiatalok kommunikációjának ma már az emojik is részei