Tartalmas szórványnap Réven

A Magyar Országgyűlés 2015. november 3-án nyilvánította a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának napját. A Sebes-Körös völgyében fekvő nagyközségben idén szoboravatással és könyvbemutatóval tették emlékezetessé ezt a napot.

A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések arra késztették a révieket, hogy más évekhez képest szerényebb körülmények között, de mégis tartalmassá tegyék a magyar szórvány napját. A november közepi vasárnapon a református templomban tartott istentiszteleten immáron hatodszorra gyűltek össze helybeliek és vendégek ebből az alkalomból. A korábbiakkal ellentétben most nem jöhettek el Rév magyarországi testvértelepüléseinek – Körösszegapáti, Székkutas, Felsőpakony, Révfülöp, Hajdúszoboszló – küldöttségei, de a környékbeli falvakból is csak néhányan voltak jelen. Az istentiszteleten elsősorban azért mondtak hálát a Teremtőnek és köszönetet az adakozóknak, hogy a templom tetőszerkezetét sikerült felújítani. Ugyancsak a jeles napon mutatták be alulírott riportkötetét, végül a templomkertben felavatták a turulmadaras emlékművet, a nagyváradi Deák Árpád szobrászművész alkotását. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Demeter Stefánia Katalin kolozsvári magyar konzul, Szabó Ödön RMDSZ‑es parlamenti képviselő, Deák Árpád szobrászművész, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia főigazgatója is.

Az istenháza padsorait szép számban megtöltötték a résztvevők, természetesen betartva az előírt távolságot. Gellért Gyula, az Érmelléki Református Egyházmegye nyugalmazott esperese hirdetett igét. Prédikációjának alapgondolatát Mózes I. könyve 12. részének 2. verséből merítette: „És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.” A lelkipásztor megfogalmazása szerint: „Ez a kijelentés nemcsak Ábrahámnak, a zsidók ősatyjának szól, hanem itt és most minékünk és a mi népünknek, nemzetünknek.” Szólt arról, hogy Isten nemcsak Ábrahámmal kötött szövetséget, hanem a mi népünkkel is, kezdve Szent István királlyal, s lelkileg és szellemileg tesz naggyá bennünket. Ezért teljesítenünk kell Isten akaratát szülőföldünkön, itt, a Kárpát-medencében.

Papp Csaba, a Révi Református Egyházközség lelkipásztora köszönte meg az igei szolgálatot, majd nagy szeretettel köszöntötte az esemény résztvevőit. A továbbiakban Hasas János, Rév község alpolgármestere, az egyházközség gondnoka mondott ünnepi beszédet. Ebben többek között elhangzott, hogy az esemény megszervezéséből az egyházközség mellett kivette a részét a Pro Rév Egyesület, az RMDSZ helyi szervezete és az iskola magyar tagozata is. Az elöljáró az adakozó hívek mellett külön köszönetet mondott a templom tetejének javításához kapott 60 ezer lejes támogatásért a Bihar Megyei Tanács nemrég leköszönt elnökének, Pásztor Sándornak és az RMDSZ-frakciónak. Az emlékműállítással kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a turul a magyar eredetmondák mitikus madara, a magyarok ősi pogány hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, a mondavilág tőle eredezteti az Árpád-házat (Turul nemzetsége). Mint elhangzott: „Legszívesebben országzászlót avattunk volna, hiszen 1920 szeptemberében Réven két helyen, a templommal szemben, a mostani Magyar Ház helyén és a Révi-szorosban, a Laposkőnél állítottak országzászlót, és a szegedi magyar királyi 18. zászlóalj katonái álltak díszőrséget az ünnepségen. De turulmadár lett. És ez az ősi szimbólum híd kíván lenni a múlt és a jövendő között. Vigyázza a közösség békéjét, és védőszárnyai alá veszi a révi magyar közösséget. Mert a turulmadár nem az alkalmiságot, nem az ideiglenességet, hanem a biztonságos itt maradást, a megmaradás bizonyosságát kívánja sugallni.” Ezt követően a révi iskola két diákja, Méhész G. Krisztina és Halász Adrienn verses összeállítást adott elő.

Demeter Stefánia Katalin konzul arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy ez a révi rendezvény része az idei nemzeti összefogás éve ünnepi eseményeinek. Beszélt a szórványnapi ünnepségekről, ezek jelentőségéről, szólt arról, hogy egyre kevesebben vagyunk, majd Bethlen Gábort idézte: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Majd újfent két révi diák, Vincze Jázmin és Vincze Dominik adott elő énekeket.

Szabó Ödön parlamenti képviselő a többi között arra emlékeztetett, hogy a jelenleginél sokkal nehezebb helyzeteket is átéltünk már, s hogy az egyházaktól, a közösségünk vezetőitől érkezik a biztatás, „és reménységet próbálunk adni egymásnak”. Szólt arról is, hogy miképpen kell megélnünk hitünket, miként kell megélni nemzetünket, a magyarságunkat. „Mi nemcsak elmondjuk a hitvallásunkat, hanem azt meg is éljük, szolgáljuk az egyházunkat, és kijelenthetem, hogy a réviek tevékenykednek hitükért és egyházukért, de a közösség azt várja el, hogy tevékenyek legyünk magyarságunkért is.”

A templomi együttlét után a jelenlévők a templomkertbe vonultak, s Szabó Ödön és Papp Csaba leleplezte az emlékművet. Előtte Meleg Vilmos szavalata hangzott el, majd az elöljárók, az egyházközség képviselői elhelyezték az emlékmű alapzatán a kegyelet koszorúit. A templomkerti esemény a XC. zsoltár eléneklésével zárult.

2021.01.06
Galéria
Gellért Gyula lelkipásztor hirdetett igét az ünnepi istentiszteleten
Az esemény résztvevőinek egy csoportja
Hasas János, Rév község alpolgármestere és Demeter Stefánia Katalin konzul szólt a megjelentekhez
Szabó Ödön és Papp Csaba leplezte le az emlékművet
Felirat a turulmadaras emlékmű talapzatán
A révi templomkertben felállított szobor Deák Árpád alkotása
Meleg Vilmos színművész szavalt a turulmadaras emlékmű mellett