Hajdúvárosi hírcsokor

Szépül a művelődési ház

A vírushelyzet a közintézmények életét is megnehezíti, hiszen az elmúlt hónapokban semmilyen programot, eseményt, rendezvényt nem lehetett megtartani. Így van ez a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Ház esetében is, viszont az intézmény vezetői igyekeznek kihasználni a kényszerszünetet, és más, hasznos elfoglaltságra fordítani az időt.

A témával kapcsolatban Kovács István, a kultúrház igazgatója nyilatkozott lapunknak.

„Az iskolabezárással egy időben sajnos a kultúrház égisze alatt működő Sinka István Kézműves Kör tevékenységét is fel kellett függeszteni. Mivel városunk is vörös besorolásba került, semmilyen kulturális tevékenységet sem szervezhetünk. Annyi jó van a rosszban, hogy ki tudjuk használni ezt az időszakot, és átfogó belső felújításba kezdtünk még a nyár elején. Lassan az utolsó simításoknál tartunk. A nagyterem parkettája az alapos felcsiszolást követően új lakkréteget fog kapni, a nyáron új vasbeton szerkezettel megerősített színpadra hamarosan felkerül az új parketta, a felújított öltözők és a színpad hátsó bejárata pedig a követelményeknek megfelelő tűzvédelmi ajtókkal lesznek ellátva. A színpadot szegélyező falak is megújulnak, ki lettek javítva a repedések, és a napokban a festésre is sor kerül. Bízunk benne, hogy nemsokára búcsút inthetünk a vírusnak, és a megújult épületet hamarosan birtokba veheti a közönség valamilyen nagyszerű rendezvénnyel.”

Salakos lábteniszpálya készül

A sportág kedvelői számára bizonyára nem kell bemutatni a nagyszalontai Tengo lábteniszcsapatot, melynek rendkívül sikeres tagjai már évek óta öregbítik a hajdúváros hírnevét. A helyi önkormányzat most úgy döntött, épít egy salakos pályát a csapatnak, és ezáltal is segíti őket felkészülni a versenyekre. Természetesen a pályát az edzések mellett az itthoni megmérettetések helyszíneként is igénybe vehetik a sportolók.

Az új sportpálya az Állomás negyedben, a teniszpálya és a kosárpálya szomszédságában épül, és a tervek szerint sötétedés után is használhatják majd a lábteniszezők, ugyanis éjszakai megvilágítással ellátott centrum lesz, a nézők pedig lelátóról élvezhetik majd a meccseket.

Megújul a városi könyvtár

Az Arany János Művelődési Egyesület közbenjárására, a magyar állam támogatásával újul meg idén a Csonkatorony szomszédságában lévő Arany Palota s az abban székelő Teodor Neș Városi Könyvtár. A renoválási munkálatok sora januárban indult, s még jelenleg is tart. A városi könyvtár az Arany Palota emeletén található, itt teljes átalakítás zajlik, festés, a villanyvezetékek felújítása, és új parketta is kerül a termekbe. A renoválás alatt a könyvállományt kiválogatják és átrendezik. Közel 25 ezer kötetet szelektálnak ki a könyvtár munkatársai, olyan könyveket, amelyek már elhasználódtak, így átláthatóbbá és szellősebbé válnak a polcok. A kiválogatott könyvek a papírfeldolgozóba kerülnek.

A Nagyszalontai Polgármesteri Hivatalnak köszönhetően fémpolcokat is szerelnek a felújított termekbe, a könyvek egy része ezeken az új tárolókon kap majd helyet. Az új könyvtári termek mellett az emeleten alakítják ki az Arany János Emlékmúzeum raktárát is.

A munkálatok befejezése után olvasóterem, gyermekrészleg, történelem és földrajz terem, két raktár – egy szakraktár és egy világirodalmi és bibliográfiai raktár – várja majd az olvasókat. Lesz továbbá egy feldolgozóterem, ahol a kritikai könyveket találják meg az érdeklődők, illetve működik majd digitális sarok, ahol két számítógép áll majd az olvasók rendelkezésére. A tervek szerint a megújult könyvtár tavasszal már látogatható lesz.

2021.01.11
Galéria
Az Állomás negyedben kap helyet a salakpálya
Hamarosan felkerül a színpadra az új parkett
Előkészítik a színpadot az új parketta elhelyezésére
Ilyen fémpolcokon sorakoznak majd a könyvek a megújult termekben
Megújulnak a színpadot szegélyező falak
Nagy munka a könyvállomány szelektálása