János vitéz – táncszínházi bemutató a magyar kultúra ünnepén

Petőfi Sándor halhatatlan művéből, a János vitéz című világhírű epikus költeményből készülő előadással ünnepli a magyar kultúra napját a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese.

A táncszínházi adaptációt Györfi Csaba rendezi, a bemutatóra pedig – a járványhelyzet alakulásának függvényében – a tervek szerint január 21-én kerül sor.

Az előadás a táncszínház jellegzetes elemeivel, népi és kortárstánc-elemek felhasználásával meséli újra Petőfi Sándor örökérvényű meséjét. Kukorica Jancsi, az egyszerű juhászfiú kénytelen elhagyni szülőfaluját, és messzire szakad szerelmétől, Iluskától. Viszontagságos utazása során számtalan próbát áll ki, hogy kiérdemelje a János vitéz nevet, mígnem végül Tündérországba vezet útja, ahol hűségét, önfeláldozását bizonyítva örökre elnyeri Iluska kezét.

Az előadás címszerepében Drimba Mátét, a Nagyvárad Táncegyüttes fiatal táncosát láthatja a közönség, ő nemrég elnyerte Az év legényes táncosa díjat. A 2020/2021-es, jubileumi évad alkalmából színre vitt nagyszínpadi produkcióban egyebek mellett a magyar népművészet olyan kiválóságai is közreműködnek, mint Farkas Ágnes és Farkas Tamás, A népművészet ifjú mesterei díjjal kitüntetett koreográfusok, Tókos Attila koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, valamint ifj. Csoóri Sándor „Sündi” zeneszerző, a Buda Folk Band alapító tagja. Az előadás időtartama 90 perc

A János vitéz táncszínházi premierjét január 21-én tartják meg. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett bemutatóra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro weboldalon. A Szigligeti Színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét arra, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében a teátrum fenntartja a műsorváltoztatás jogát.

Szereposztás:

Kukorica Jancsi (János vitéz) – Drimba Máté

Iluska – Szabó Mercédesz

Iluska mostohája (boszorkány) – Kerekes Dalma

Indulatos gazda (Jancsi mostohaapja) – Imre Béla

Huszárkapitány – Brugós Sándor Csaba

Francia király – Barabás Hunor

A francia király lánya – Krupár Luca

Továbbá: Barkóczi Réka, Forgács-Popp Jácint, Kádár Orsolya, Kányádi György, Nagy Dominika, Rácz Lajos, Sefkovics Máté, Szőcs Anita

Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

Jelmeztervező: Cristina Breteanu

Díszlettervező: Szőke Zsuzsi

Koreográfusok: Farkas Tamás, Farkas Ágnes, Tókos Attila, Györfi Csaba

Koreográfus asszisztensek: Imre Béla, Szabó Mercédesz, Kerekes Dalma

Zeneszerző: ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, Buda Folk Band, Izabella Caussanel

Zene: Buda Folk Band, Ötödik Évszak

2021.01.12
Galéria