Nyári Színházi Fesztivál – sok zenével

Híres pesti színészek játéka, zenés vígjáték, musical, operett és több más érdekesség várja a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál látogatóit – közölték a szervezők az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Az idén július 19. és augusztus 26. között szervezi meg a 7. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivált a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD). Az előadásokat a nagyváradi vár nyári színházában tartják meg.

A rendezvénysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Szövetség megyei ügyvezető elnöke elmondta: hét előadás plusz egy bónusz produkció lesz látható. A várható támogatások jóvoltából idén sem változnak a jegy- és bérletárak. A fesztiválbérlet 99 lejbe kerül (az ún. esőnapok a bérletekre lesznek nyomtatva), továbbá 20 lej a belépőjegy egy-egy előadásra.

Július 19-én kezdődik a fesztivál a Pasik a pácban című zenés vígjátékkal, amelyben többek között Csomor Csilla, Rátonyi Hajnal és Heller Tamás játszik, a rendező pedig Gergely Róbert. Található a repertoárban háromfelvonásos nagyoperett is, a Sybill. Újdonság, hogy július közepén nagyszabású élőzenekaros esemény is lesz a Monarchia Szimfonikus Zenekar fellépésével. Mindemellett a könnyed szórakozás, kikapcsolódás kedvelői megtekintehtik a Bérgyilkos a barátom című kétfelvonásos vígjátékot, a Miss Arizona című zenés vígjátékot, amelyben például Gregor Bernadett és Sáfár Anikó játszik; augusztus 16-án látható a Két nő című Szakonyi Károly-vígjáték.

Kőrösi Kristóf, az NMD elnöke a helyi produkciókról és a bónuszelőadásról szólt a sajtótájékoztatón. Augusztus 21-én lesz az Utcakölykök című élőzenés diákelőadás premierje a Szigligeti Színház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, Tóth Tünde színművész rendezésében. A szereplőválogatást már megtartották: közel száz fiatal jelentkezett, s bár eredetileg 35 gyermekszereplőt akartak kiválasztani, végül 45 diákot (10-21 évesek) válogattak be az előadásba, ugyanis sok ifjú tehetséget találtak. A szereplőgárdába a szentjobbi gyermekotthon lakói közül is bekerültek néhányan. A másik helyi produkció a Szigligeti Társulat nagysikerű Bányavakság című előadása lesz Hunyadi István rendezésében. A bónuszelőadás a XIII. Országos Musical- és Operettgála produkciója, melyet közkedvelt operett- és musicalzenékből állítottak össze, s például Peller Károly és Szabó Szilvia mellett egy itteni tehetség, Búzási Patrik, a nagyváradi Művészeti Líceum diákja is látható és hallható lesz az előadásban, aki sorra nyeri a musical- és operettversenyeket. A bónuszelőadást a bérlet nem tartalmazza, de ötven százalékos kedvezmény jár a bérleteseknek.

Szabó Ödön hangsúlyozta: az idei évaddal a nemrégiben elhunyt Dobos László, a Mandala Dalszínház alapítója-igazgatója emléke előtt is tisztelegnek. Tavaly még Dobossal beszélték meg a tervek zömét, a 2018-as repertoár az ő elképzeléseit is tartalmazza. Bódis Gábor és Kovács Attila, a Mandala társulatának tagjai köszönetüket fejezték ki, hogy folytatódhat a közös projekt. A szervezők csapata reméli, hogy igazi szórakozást, kikapcsolódást jelentenek majd idén is az előadások a váradiaknak és a városban nyaralóknak. Az előzetes felmérésekből egyébként az derült ki, hogy különösen nagy igény van a zenés műfajokra.

Bérleteket korlátozott számban június 18-tól, hétfőtől lehet előjegyeztetni a 0259/432–884-es telefonszámon, illetve június 19-től, keddtől kezdődik a bérletárusítás az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Fekete Sas-palotabeli székházában, a Kossuth utcai irodában, valamint a Körös (mai nevén Tudor Vladimirescu) utcai Gekko klubban. A részletes programról, az előadásokról bővebb tájékoztatás a fesztivál Facebook-oldalán található.

2018.06.14
Galéria