Mesevetélkedő Érkeserűben

Félszáznál is több gyermek jelentkezett a megmérettetésre

Kellemesen meleg napsütésben futkorásztak, zsibongtak a gyermekek az érkeserűi kultúrház előtti parkban. A Számadó Ernő költőről elnevezett, nemrég véget ért mesevetélkedő eredményhirdetése volt már csak hátra.

Számadó Ernő költő és meseíró neve a múlt század első felében jól ismert volt a verset szeretők körében. Az 1917-ben Budapesten született poéta vándorszínészként került Érkeserűbe, ott rátalált élete párjára. A szépasszony mellett megbabonázta az Érmellék akkor még érintetlen víz- és lápvilága is, megálmodta a maga Hímeshátszigetét. Míg élt, nem becsülte az ottani közösség. A nagy karimájú kalapban sétáló csokornyakkendős idegen, aki mentolba mártott cigarettát szívott, nem illett bele az akkori falusi életformába. Holta után kezdték feleleveníteni munkásságát, s az utóbbi évek hozták meg az áttörést: a helyi iskola felvette a nevét, emlékszobát rendeztek be személyes tárgyaiból, büsztöt avattak tiszteletére, írásaiból kötetek jelentek meg. Évente megszervezik a nevét viselő vers- és mesemondó versenyt. Ez utóbbinak hajtómotorja Faur-Kiss Angéla tanítónő. A faluban élő Oroszi lelkész házaspár nagyban hozzájárul a költő hagyatékának gazdagításához. Nem kis fáradság árán eddig tíz Számadó-kötetet sikerült felkutatniuk. Az idei vetélkedő győzteseinek a költő 1937-ben megjelent, Májusfa című verseskötetét adták ajándékba.

Az április 21-én megrendezett mesevetélkedőre előkészítős, elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes gyermekek alkotta ötfős csapatokkal lehetett jelentkezni. A benevezett iskolák előre megkaptak öt mesecímet, ezekből kellett felkészülniük. Első feladványként kirakós játék elemeiből két mesebeli figura alakját kellett kirakni. A keresztrejtvény szintén az öt mese tartalmához kötődött. A mézeskalácsevésben nyújtott teljesítményt időre és mennyiségre számították, s nehezítésként a süteményeket hátra tett kézzel kellett felfalni. A feladatok közül nem maradt ki a meséből jól ismert lencseválogatás sem: az összekevert lencse-, bab- és rizsszemeket kellett ügyesen különválogatni. Az előadókészséget is pontozták, egy-egy meseszereplőt kellett megszemélyesíteniük a kicsiknek. Nem volt ennyire könnyű és szórakoztató a tesztfeladatok kitöltése, itt már valóban eldőlt, hogy ki mennyire ismeri a meséket. Majd pedig a felsorakoztatott óriáscsizmákból került elő egy-egy tárgy, amiről meg kellett állapítani, hogy melyik mese fontos kelléke.

Az izgalmakkal teli vetélkedő befejezése után, de még az eredményhirdetés előtt kézműves-foglalkozáson vettek részt a gyermekek, majd Papp Attila zeneszerző, előadóművész csalogatta interaktív zenés játékra a gyerkőcöket. Az ízletes ebéd elfogyasztását követően Fügedy Anikó zsűrielnök, valamint a másik két ítész, Czintos Felícia és Püsök Julianna (mindhárman pedagógusok) kihirdették a végeredményt. A helyi Hímeshátsziget ötöse lett az első. Tőlük alig lemaradva az érkörtvélyesi Táltosok érték el a második legjobb eredményt. A harmadik helyezett Meseőrzők ugyancsak Érkörtvélyesről érkeztek.

 

2018.06.24
Galéria
Pillanatkép az izgalmas verseny közben
A versenyzők és felkészítő pedagógusaik
Fügedy Anikó zsűrielnök értékel