Felújítják a nagyváradi városházát

A váradi önkormányzati képviselő-testület júniusi ülésén egyhangúlag jóváhagyta a városháza épületének felújítását. Ez 19,5 millió lejbe kerül majd, és a tervek szerint 18 hónapig tart.

A június 28-án elfogadott határozta szerint a felújítást saját költségvetéséből fedezi majd az önkormányzat. A terveket két nappal korábban Ilie Bolojan polgármester és Pafka Ernő építész, a terveket készítő Pro Arh Kft. képviselője mutatta be. A polgármester akkor elmondta, hogy a közbeszerzési eljárás hosszától függően idén ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal elkezdik a tényleges munkát.

A városháza Traian Moşoiu és Rimler Károly nevét viselő termeit, azaz a dísztermet és a kisebbik tanácstermet, az első emeleti folyosót és a polgármester tanácsadóinak mostani irodáját megnyitják majd a látogatók előtt. A díszteremben ismét amfiteátrumszerűen helyezik majd el a bútorzatot, és helyreállítják az eredeti tetőszerkezetet, mely a város bombázásakor égett le.

A váradi városháza műemlék épületét 1902. február 26-án kezdték építeni, 1904. január 10-én adták át, tervezője és kivitelezője ifj. Rimanóczy Kálmán volt.

2018.07.03
Galéria
Archív felvétel az emblematikus nagyváradi városházáról
A tervrajz szerint az eredeti tetőszerkezetet is vissza akarják építeni