Szószéken és tollal egyaránt bizonyságtevő

Már virágba borultak a fák, sarjadó fű zöldell az udvaron, a ház előtti virágoskert is szépen rendezett. ID. SZÉKELY ISTVÁN nyugalmazott lelkipásztornál járunk Asszonyvásárán.

A hosszú szolgálati évek, évtizedek után került Asszonyvásárára a tiszteletes, s békességben, nyugalomban tölti nyugdíjas mindennapjait. Fia révén sodorta ide az élet, aki maga is lelkipásztor az érmelléki falucskában. Id. Székely István meglepően friss mind szellemileg, mind testileg, noha már a kilencedik X-et tapossa; a régi idők történéseiről úgy mesél, mintha tegnap történtek volna. A meghittséget árasztó szobában, ahol megidézzük a múltat, régi fényképek sorakoznak a falon. A fotográfiákon vendéglátóm látható a családjával, illetve papi palástban, valamint a két fia.

Idősebb Székely István Magyargyéresen látta meg a napvilágot 1927-ben. A földművelésből élő családban három gyermek született, de István mellett csak nővére érte meg a felnőttkort. Az elemi iskolában már észrevették, hogy jó eszű gyerek, édesapjának ezzel fejtörést is okozott: hogyan is legyen ezzel a lurkóval? Kár lenne, ha egy életen át a földet túrná, akár még tanító, finom úr is lehetne belőle. De hát a föld csak nehéz munkáért osztogatja kegyeit, akkor is szűkösen, csak éppen annyit nyújt, amennyi a mindennapi megélhetéshez elegendő, nem futja iskoláztatásra – morfondírozott magában gyakorta az édesapja. De akár jobbra, akár balra tolta üstökén az izzadságtól zsíros kalapot, a megoldást nem sikerült kiokoskodnia.

Az emberi sorsokat egyengető égiek tudták a megoldást. Épp a hét iskolai osztály befejezésekor látogatta meg a családot István atyai nagybátyja, aki Budapesten élt. A beszélgetések során felvetődött a fiú további sorsa is. A nagybácsi felajánlotta, hogy magával viszi a csemetét a nagyvárosba okosodni. Nemigen volt ellenvetés, édesapja megvalósulni látta álmait: mégiscsak tanító lesz a gyermekből. Így hát Gyula bátya szárnyai alá vette az atyai áldással feltarisznyázott fiúcskát.

Pesten a Lónyay Gimnázium eminens diákjaként vívta ki tanárainak megbecsülését, ösztökélték is a továbbtanulásra. De ekkor beavatkozott a történelem, a II. világháború, majd a szovjet megszállás. A feltámadás ünnepéhez közeledve a fiú hazalátogatott családjához. Otthon azonban rossz hírrel fogadták, édesapját berendelték frontszolgálatra. A háború után még évek teltek el, amíg hazakerült az időközben fogságba esett családfő. A brjanszki erdőségekben fakitermelésre fogták az oroszok, s a rossz ellátás, a nehéz munka miatt testileg nagyon legyengült.

Az alig tizenhét éves legény beteg édesanyját és nővérét találta a férfikéz nélkül maradt gazdaságban. Nem könnyű szívvel, de meghozta a döntést, nem ment vissza Budapestre, beállt gazdálkodni. Egy év kellett ahhoz, hogy anyja egészségi állapotában látható javulás következzék be. Egyik este édesanyja leült vele szemben az asztalnál, komolyan a szemébe nézett, és azt mondta: „Fiam, eladom a szülői örökségem, ebből már elmehetsz tanulni. Azt szeretném, ha teljesülne apád akarata, és tanító lenne belőled. A földdel meg csak elboldogulunk valahogy.”

Annak idején, amikor Gyula bátya Budapestre vitte tanulni, ajánlólevelet a helyi lelkipásztortól kapott. A tanítóképzőbe való beiratkozásakor is ő segített. Először Kolozsvárra került, majd Szatmárnémeti római katolikus fiúintézetébe. Ez utóbbi helyen már a jelentkezésekor egyértelművé tette az iskola igazgatója, hogy csak abban az esetben veszi fel, ha nem telik be a létszám katolikus felekezetű diákokkal. Felvették. A tanítói diploma megszerzése után, 1947-ben Szamosdarára került szórványtanítónak, öt évre. Közben 1949-ben behívták sorkatonai szolgálatra. Marasztalták, hogy csapjon fel hivatásos katonának, de ebbe nem egyezett bele, így tartalékos tisztként szerelt le.

Szülőfaluja lelkészének hatására 1953-ban sikeresen felvételizett a kolozsvári protestáns teológiára. Lelkésszé válásakor arra kérte az akkori püspököt, Arday Aladárt, hogy ne segédlelkészként helyezze ki egy nagyobb gyülekezetbe, hanem adjon neki saját parókiát. Érvként elmondta, hogy ő immár harmincéves, jóval idősebb évfolyamtársainál, emellett szeretne eljegyezni egy kedves tanítónőt, későbbi élete párját. A püspöknél megértésre találtak szavai, így először Szatmár megyében, Érszodorón szolgált, onnan pedig a Bánságba, Szapáryfalvára került.

Az ’50-es évek közepén-végén javában dúlt az ateista propaganda. Az emberek féltek, a szórványban már önmagában magyarnak lenni sem volt könnyű, hát még az istenhitet vállalni. Gyakran csak a harangozó, a kántor és egy-két hívő hallgatta az igét. De az elhintett mag lassacskán kisarjadt, egy év elteltével már hatvanan is részt vettek egy-egy jelesebb templomi eseményen. A tiszteletes örült a lelki megerősödésnek, de mégsem érezte magát igazán otthon a Bánságban. A szomszédos egyházközség, Igazfalva lelkésze, Higyed István vigasztalta, erősítette, buzdította a helytállásra. Ez a Higyed István később, Arday Aladár püspök halála után, püspökhelyettesi szolgálatot kapott. Ebbéli tekintélyénél fogva sikeresen közbenjárt Székely István érdekében, hogy Székelyhídra kerüljön. De már korábban sikerült szülőfaluja közelébe, Magyarcsaholyra kerülnie.

Székelyhídon otthonra lelt, tizenöt éven át szolgálta az ottani közösséget. Gyermekei ott cseperedtek fel. Majd következett tizenkét év lelkészkedés Zilahon. Nyugdíjba vonulása után feleségének szülővárosában, Nagykárolyban telepedtek le. Ezután sem tétlenkedett, alkalmanként, amikor fiát meglátogatta szolgálati helyén, a helyiek nagy örömére ott is hirdette az evangéliumot. Püspöki felkérésre, immár nyugalmazott lelkipásztorként, további három évre elvállalta a magyarcsaholyi közösség pásztorlását. Miután Nagykárolyban a magas lélekszám miatt kettéosztották az addigi gyülekezetet, Tőkés László akkori püspök rábízta a kertvárosi egyházközséget. Isten nemcsak talentummal áldotta meg, de jó fizikai erőnléttel is, így végleges visszavonulása előtt további másfél évig hirdette az igét Szamosdobon.

A neje halála után, öt évvel ezelőtt került Asszonyvásárára, hogy közel legyen nagyobbik fia családjához. Kisebbik fiát fiatalon ragadta el a halál, az idősebb fiú, István pedig szívreumával küzdött. Amikor pályaválasztását tervezgették, a családra jellemző intenzív lelki élet mellett egészségi állapota is sokat nyomott a latban, mivel folyamatos testi munkára alkalmatlan lett volna. Ezért azt tanácsolták fiuknak, hogy apja nyomdokaiba lépve ő is a lelkészi hivatást válassza. Ifjabb István hallgatott a szülői tanácsra, lelkipásztor lett, s a kezdeti éveket leszámítva, immár 36. esztendeje pásztorolja Asszonyvására református közösségét. Az édesapa megelégedéssel árulja el, hogy maga is épül fia igehirdetéseit hallgatva, a prédikációi gyakorta megérintik a lelkét.

Id. Székely Istvánnál tett látogatásunk fő oka a tartalmas életpálya megismerése mellett az volt, hogy hírül vettük, önéletrajzának megírásán dolgozik, és korábbi írásainak, számos versének kötetbe rendezése már folyamatban van.

Az íróasztalon művészi összevisszaságban versekkel teleírt papírlapok. Némelyeken már sárgultak a betűk, míg másokon feketén csillog a nemrég papírra vetett betű. A több száz vers végigkíséri élete különböző állomásait, a szerelmes költemények mellett megfogalmazódtak a hitből fakadó bizonyságtételek csakúgy, mint létünk sarkalatos kérdései. A modern technikával nem barátkozott meg vendéglátónk. Előbb plajbásszal papírra rója a sorokat, később belejavít, ahol úgy érzi, nem eléggé kifejező, csak azután jöhet a „pötyögtetős” írógép szülte végleges változat.

Életében mindent teljes odaadással és a legnagyobb őszinteséggel végzett – vallja önmagáról id. Székely tiszteletes. Erre okította a nebulókat, így vetette papírra lelkének legbensőbb titkait, és a palást súlyát is ugyanolyan alázattal viselte. Mert szolgálni csak így lehet. Úgy látja, hogy a mostani nemzedék nem veszi eléggé komolyan mindezt: „Több elhivatottságra lenne szükség a hit területén, a nyelvünk, nemzetünk megőrzésében, mert csak ekként teljesedhet be az életutam mottójául választott, a Jelenések könyvéből vett igevers: »Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját«”.

 

2018.07.10
Galéria
Feleségével
Az esküvői kép
Székelyné fiaival
Id. Székely István tanítóból lett lelkész
Verseit rendezi kötetbe
Palástban