Egy elfeledett polihisztor, Beöthy Leó (3.)

A Magyar Tudós Társaság megalakulásától, 1830-tól Trianonig Bihar vármegye 42 – azon belül Várad 27 – szülöttét „küldte” az Akadémia tagjai közé. Sorozatunk hőse, a sokoldalú tudással felvértezett és ismereteit tovább is adó Beöthy Leó is az MTA levelező tagja volt.

Beöthy érdeklődése egyre inkább kimondottan társadalmi kérdések felé irányult, de nem hanyagolta el a gazdaságra és a statisztikára vonatkozó kutatásait sem. Az általa szervezett statisztikai tanfolyamok eredményes lezárulásával Beöthyt tevékenységének elismeréséül osztálytanácsossá nevezték ki, és beválasztották az Országos Statisztikai Tanácsba.

1871-ben megvalósult Keleti Károly régi elképzelése, és a statisztikai osztály kivált a minisztériumból, s később létrejött az Országos Statisztikai Hivatal. Ezzel az ország társadalmi, gazdasági, kulturális életét vizsgáló intézmény nemcsak szervezetileg, de tartalmilag is teljesen önálló lett. Keleti Károly Beöthyt nevezte ki aligazgatóvá, és ő lett az egyetlen olyan munkatársa, akire fontos irányítási és szervezési feladatokat bízott.

Ezekben az években Beöthy nemcsak a statisztikai hivatal kiadványait szerkesztette, illetve számos, saját összeállítást közölt, hanem 1875-ben A bankügy elmélete címmel terjedelmes pénzügyi munkát is kiadott. Következő, Nemzetlét című munkájának nemcsak kimondott vagy rejtett társadalmi mondanivalója, hanem új gazdasági, pénzügyi és politikai következtetései is nagy visszhangot, heves vitát váltottak ki. Tanulmánya nemcsak annak a tételnek a jogosultságát vonta kétségbe, hogy egyes társadalmi rétegeket örök alárendeltségre lehet ítélni, hanem azt is, hogy vannak első- és másodrendű népek vagy nemzetek. A Nemzetlét minden eddiginél határozottabb állásfoglalást jelentett a védvám, sőt az Ausztriától való teljes elkülönülés mellett.

 

 Akadémiai székfoglalója

Főnöke, Keleti Károly javaslatára, tudományos munkásságának elismeréseként 1877-ben az MTA levelező tagjává választották. Székfoglalójának témájául a társadalom keletkezésének problematikáját választotta. Keleti Károly 1876. március 24-én küldött ajánlásában Beöthy munkásságát méltatva különösen a Nemzetlétre hívta fel az Akadémia figyelmét: „… mind mély és komoly tanulmány, mind a széles ismeretek, mind az őszinte meggyőződés valamint független nézetalkotás tekintetében egyike a legjobbaknak, mik újabb időben a társadalmi tudományok körében megjelentek.”

Az 1878-as akadémiai nagygyűlés bizonyos fokig utat engedett a Beöthyéhez közel álló nézeteknek, így lettek eszmetársai, Hunfalvy János és Barsi József is a Magyar Tudományos Akadémia nemzetgazdasági bizottságának a tagjai.

A társadalom fejlődését Beöthy szerint a szakadatlan haladás jellemzi, ezért csak átmenetinek tartotta azt a megtorpanást, sőt törést, amely Magyarországon Tisza Kálmán rendszerével bekövetkezett. Véleményének közvetve adott kifejezést abból az alkalomból, hogy a Budapesti Szemle szerkesztősége felkérte: ismertesse August Comte munkásságát. A tanulmány 1879-ben jelent meg Comte Ágoston társadalomtani nézetei címmel, és igen figyelemreméltók a bíráló megjegyzéseket tartalmazó részei. Beöthy a Comte eszméin nevelkedett nemzedékhez tartozott, ezért a kritika jelezte, hogy miben és mennyiben jutott ő maga túl a comte-i pozitivizmuson.

Beöthy – számos kortársával ellentétben – nem tekintette az emberek többségét „kiskorúnak”, tagadta, hogy csupán egy vezető réteg hivatott a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek felismerésére és ezek gyakorlati alkalmazására. Beöthy szerint ezek a felfogások az emberiség történetének mondanak ellent, az eredmények nem egy mindent tudó elitnek, hanem a többség tudatos munkájának köszönhetők. Hozzáfűzte, nem helyes a fejlődés eredményeit egyedül az anyagi körülmények javulásán mérni, hanem a szellemi életet is figyelembe kell venni, az emberi haladás megértéséhez az „emberi ész történetének kell vezetőül szolgálnia”.

                             

A torzóban maradt nagy mű

Beöthy Leó 1880. május 27-én levélben fordult az MTA könyvkiadó bizottságához közölvén, hogy elkészült A társadalmi fejlődés kezdetei címmel nagy terjedelmű munkájának első két kötetnyi kézirata. Súlyos betegsége azonban megakadályozta a tervezett további kötetek megírásában. Beöthy könyve a szó igaz értelmében úttörő volt, és helyzetét nagyon megnehezítette, hogy egy új tudományág művelőjeként jelentkezett Magyarországon, így nem állt módjában hazai tapasztalatokra és eredményekre támaszkodni. Hasznosítani tudta azonban a hazai tudósok közül Vámbéry Ármin munkáit, és mint hozzánk legközelebb eső anyagot, a szerb Baltazar Bogisič kutatásait is.

Művének megírásához Beöthy közel kétszáz munkát használt fel, de mennyiségüknél is imponálóbb a minőségük. Munkájának első részében részletesen tárgyalta a patriarchális család történeti előzményeit, és megállapította, hogy a család a nőközösségből a matriarchátuson át fejlődött a patriarchátus szintjére. A nőközösségi család szintjén az emberi közösség horda-szervezettségben élt, munkamegosztása nem eredményezett politikai megoszlást a társadalomban. A fejlődés második szintjén a termelés bonyolultabbá válásával kialakultak a társadalom életének folytonosságát megteremtő társadalmi-politikai intézmények, a hadvezéri, bírói, termékelosztói, papi funkciók. Beöthy felfogása tehát rendkívül közel állt Pjotr Kropotkin ezekben az években megfogalmazódó álláspontjához, amely a politikai intézmények létrejöttében nem a társadalmi elnyomás végrehajtóját látta, hanem a társadalmi együttműködés szervét.

Beöthy evolúciós társadalomfejlődési sémája a korabeli tudományos irányzatok és eredmények, az egyetemes és főleg magyar történeti, politikai fejlődés hatása alatt állt, annak szerves része és szülötte volt. Beöthy társadalomelemzése érdekfeszítő és izgalmas, egész világra kiterjedő bizonyító anyaga mellett mélyen nemzeti fogantatású olvasmány. Vakmerően vágott bele az időben és térben szinte határtalan anyagba, hogy nemcsak hazája, de minden nép számára is a társadalomtervezés optimális rendszerét dolgozza ki.

Közel ezer oldalra rúgó művének kiadásakor Beöthy már súlyos beteg volt. Éjszaka is dolgozott, és szellemi frissessége megőrzéséért hideg fürdőket vett. Végzetes betegség támadta meg, s négy évig ágyhoz láncolta. Hosszú szenvedés után halt meg 1886 januárjában.

Haláláról hírt adtak a lapok, Findura Imre a Pesti Hírlap január 8-i számában írt róla nekrológot. A fiatal statisztikus munkatárs szép portrét rajzolt Beöthyről, kiemelve önerejéből szerzett óriási tudását és mély emberségét. A Magyar Tudományos Akadémián a szokásos emlékbeszédet György Endre, a rendkívül képzett gazdasági szakember tartotta. Méltatása szerint a „magyar viktoriánusok” – köztük Beöthy Leó is – osztoztak névadóiknak abban a hitében, hogy a tudomány és technika az emberiség törvényszerű fejlődésében rendkívüli szerepet tölt be.

 

2018.08.23
Galéria
Az Akadémia székháza. Beöthy 1877-ben lett az MTA levelező tagja
Kulcsszavak: