A magyar kultúrát ünnepeltük

Ebben az évben is közösen, programsorozatokkal ünnepelték a Himnusz „születésnapjának” nevezett magyar kultúra napját Nagyváradon, Debrecenben, Berettyóújfaluban és Margittán. Alább a nagyváradi rendezvényekről készült összefoglalónkat olvashatják.

A bihari megyeszékhelyen január 18–22. között szerveztek különféle programokat. A nyitónap reggelén a Szacsvay Imre Általános Iskolában tartottak kiállítással egybekötött kulturális műsort, majd Tóth Sándor berettyóújfalui festőművész tárlatát nyitották meg a várban. Pénteken a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban dr. Fleisz János Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című könyvét mutatták be, az Illyés Gyula Könyvesboltban pedig Vida Gábor író volt a Törzsasztal vendége. A meghívottal az Egy dadogás története című, Magyarországon megjelent regényéről beszélgetett Kőrössi P. József.

A nyílt hangvételű találkozón szó esett a családban is öröklődő traumákról, a székely–alföldi családról szóló regény kapcsán az alföldi magyarok és a székelyek közti ellentétekről is. „Kicsi jóindulat kéne, hogy értsük egymást” – mondta az író a beszélgetés során, s azt is felvetette: a diktatúrák azért maradhatnak meg, mert a családokban is bizonyosfajta diktatúra van. Az író egyébként nem először járt Nagyváradon, 2014-ben már találkozhattak vele a Törzsasztalnál.

 

Sajtófotó-kiállítás

Szombaton a vármúzeum fotótörténeti gyűjteményének kiállítótermében nyitották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Brassaï – 2016 sajtófotó-pályázatára beérkezett képekből összeállított tárlatot. A megnyitón jelen lévő alkotóknak át is adták a díjakat.

Házigazdaként Tóth István, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke, a zsűri egyik tagja – mellette Bánkúti András (Budapest), Dorel Găină (Kolozsvár) és Dragoş Georgescu (Nagykároly) zsűrizett – köszöntötte a megjelenteket, majd Rácz Éva, a MÚRE elnöke beszélt a másodszor meghirdetett pályázatról. Ezúttal öt kategóriában – hír- és eseményfotó, fotóriport, szociofotó, sportfotó – nevezhettek. Közel harminc alkotó ezer képéből válogatott a zsűri, idézte fel Szűcs László, a MÚRE alelnöke, aki a képeket tartalmazó albumot bemutatta.

Nagyváradon a Magyarországról érkezett Kerekes István, Szöllősi Mátyás és Urbán Tibor, valamint a szerbiai Szabadkáról érkezett Molnár Edvárd vehette át az elismerést. A Brassaï-díjat Kerekes István nyerte el, ő lett a szociofotó kategória első helyezettje is. Molnár Edvárd a fotóriport kategória első helyezettje lett, emellett a Szathmári Pap Károly-ezüstplakettet is átvehette. Szöllősi Mátyás a portré kategória első és a hírfotó kategória harmadik díja mellett a Szathmári Pap Károly-aranyplakettet is kiérdemelte. Urbán Tibor a sportfotó kategóriában lett első, a portré kategóriában harmadik, és Szathmári-plakettet is kapott.

Díjátadás

Január 22-én a nagyváradi magyar, illetve magyar tagozattal is bíró iskolákban tartottak rendezvényeket, és a Tibor Ernő Galériában nyitották meg Bényi Árpád festőművész emlékkiállítását. Este a színházban gyülekeztek az emberek a debreceni Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórtus koncertjére, illetve az azt megelőző díjátadóra.

Alkalomhoz illő beszédet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és dr. Vitányi István berettyóújfalui országgyűlési képviselő mondott, majd Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke adta át a Magyar kultúráért plaketteket és díjakat, a laudációkat Szabó Ödön ügyvezető elnök olvasta fel. Emlékplakettet a Nagyvárad-velencei Református Egyházközség Ifjúsági Színjátszó Csoportja és Bokor István szalacsi tanár kapott, Magyar kultúráért díjat Tódor Albert és dr. Fleisz János, életműdíjat pedig Jakabffy Emma nyugalmazott pedagógus és Trifán László zenész, képzőművész kapott.

A Jakobovits Miklós-díjat Németh Júlia kolozsvári művészettörténész, a Barabás Miklós Céh alelnöke vehette át Jakobovits Mártától és Jovián Györgytől, a méltatást Kányádi Iréne művészettörténésztől, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójától hallottuk.

Ezt követően Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke és Kecse Gabriella tanügyért felelős ügyvezető alelnök beszélt a Himnusz klub pályázatról, melyre a Szacsvay Imre Általános Iskola, a Iosif Vulcan Főgimnázium, a Művészeti Líceum, az Ady Endre Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Mihai Eminescu Főgimnázium csapata jelentkezett; összesen mintegy 500 diák vett részt a munkában. A győztes az eminescus csapat lett a Lorántffy gimnázium, illetve a Szacsvay iskola képviselői előtt, a másik három iskola csapatai pedig dicséretet kaptak.

Az est a debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Hommage à Kodály című koncertjével zárult. A Budavári Te Deum, a Galántai táncok és a Psalmus Hungaricus megszólaltatásában közreműködött Jőrös Andrea (szoprán), Bódi Marianna (alt), Szerekován János (tenor) és Wagner Lajos (basszus), vezényelt Somogyi-Tóth Dániel.

2018.03.08
Galéria
Életműdíjas lett Jakabffy Emma, aki Szabó Ödöntől és Cseke Attilától vette át az elismerést
Vida Gábor, Kőrössi P. József és Szűcs László a januári Törzsasztal esten az Illyés Gyula könyvesboltban
A debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Hommage à Kodály koncertjén Somogyi-Tóth Dániel dirigált
Kulcsszavak: