Hubay 100 - Emléktábla-avatás és díszelőadás

Emléktábla-avatással és ünnepi díszelőadással folytatódik Nagyváradon a Hubay Miklós író, dramaturg és fordító születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat. A Deák Árpád képzőművész által készített emléktáblát szeptember 14-én, pénteken 16.30 órakor a szerző lányának, valamint városi és megyei elöljárók jelenlétében leplezi le a kezdeményező Szigligeti Színház és a Várad kulturális folyóirat az író szülőházánál, a Fő utca (Republicii) 49. szám alatt (a Bene számítógépes 
szaküzlet közelében).

Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1918-ban született Nagyváradon. Középiskoláit Debrecenben és Gyulán, bölcsésztanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte 1936–1940 között. 1942-től Genfben volt ösztöndíjas.

Első darabja már a Magyar Nemzeti Színház programján szerepelt. Állásfoglaló tanulmánykötete: Nemzeti színjátszás - drámai magyarság. Színpadi bemutatója 1942-ben volt a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Budapesten szerkesztőségi titkára lett két idegennyelvű szemlének, amely genfi ösztöndíjhoz segítette, ahol aztán 1946-ban a Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett. Ekkor francia anyanyelvű íróbarátaival magyar költők (főleg József Attila) fordításait kezdeményezte, továbbá a következő években Hubay segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat. Hazatérése után 1949–1957 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, s 1955–1957-ben a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott, mindkét állásából egy napon bocsátották el. Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított (pl. Marceau, Miller, Sartre, Molière darabjait).

Az emléktábla avatási ünnepsége után, 19 órától az Egy szerelem három éjszakája című musical díszelőadására kerül sor a színházban. A Novák Eszter által rendezett produkció különleges játéktérbe, a színház nézőterére helyezi két bohém fiatal szerelmének tragikus történetét. A Radnóti Miklós sorsából inspirálódott első magyar musical egyidőben szól a sírig tartó hűségről, barátságról, művészlétről, ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel idézi fel a második világháború könyörtelenségét.

A díszelőadásra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve hétvégente egy órával az előadások előtt), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.

2018.09.10
Galéria