Felújítják a révi menedékházat

Harminc hónapon belül, határon átívelő támogatásból megújulhat a révi menedékház. A projektindító konferenciát csütörtökön tartották Réven.

A Bihar Megyei Tanács projektvezetőként vesz részt a Románia–Magyarország határ menti pályázatban, partnerek: Rév Község Polgármesteri Hivatala, a magyarországi Körösszegapáti Nagyközség Polgármesteri Hivatala és a Bihar Megyei Védett Területek Hosszú Távú Fejlesztési Központja. A projekt értéke 2,5 millió euró, az összeg 85 százaléka az Európai Fejlesztési Alapból érkezik, 13 százalék a magyar és román kormány támogatása, illetve a romániai félnek 2, a magyarországinak 5 százalék önrészt kell hozzátennie. A támogatást felülszerződéssel kapták a pályázók, ez azt jelenti, hogy ha az adott pályázati tengelyen elfogy a pénz, akkor a pályázóknak többletköltséggel kell számolniuk.

A csütörtöki pályázatindító konferencián Aurelia Dumiter projektmenedzser köszöntötte a Réven megjelenteket, később ő mutatta be a projekt részleteit is. A Bihar Megyei Tanács képviseletében Traian Bodea alelnök többek között arról beszélt, hogy a térségnek fontos az uniós támogatások lehívása. „A Sebes-Körös összeköt minket” – fogalmazott Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, s azt is hangsúlyozta: nemcsak Rév, hanem a tágabban vett térség turizmusának is használ majd a projekt.

Dorel Florin Cosma, a házigazda község polgármestere arról beszélt, hogy a menedékház közelében lévő barlang, a vízesés és Sebes-Körös szurdokvölgye mindig is a turisták kedvelt helye volt, s remélhetőleg a vidék visszanyeri régi fényét. Pintye Edit, Körösszegapáti alpolgármestere felidézte, hogy 2007-ben vált testvértelepüléssé a két község. Később ő mutatta be a projekt rájuk eső részét: Körmösdpusztán egy természetvédelmi információs pontot és tanösvényt alakítanak majd ki a pályázatnak köszönhetően.

Hasas János, Rév alpolgármestere az is elmondta: nemcsak a menedékházat újítják fel, hanem megépítik az iskola mellett az úgynevezett fazekasházat, s ott a híres révi fehér kerámiák készítésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szabó József megyemenedzser itt közbevetette, szerencsés lenne buszoknak alkalmas parkolót is kialakítani a ház közelében. Paul Iacobaş elmondta, a Bihar Megyei Védett Területek Hosszú Távú Fejlesztési Központja neveléssel, népszerűsítéssel és stratégiák kidolgozásával segíti majd a projektet, és természetesen a környezetbarát turizmus népszerűsítik a továbbiakban is a Királyerdő-hegységben.

A projekt részleteiről bővebben következő lapszámunkban olvashatnak.

2018.09.14
Galéria