Megyei pénzből aszfaltoznak

Megkezdődött megyeszerte az utak aszfaltozása. A Bihar Megyei Tanács idén összesen több mint 50 kilométernyi út rendbetételére különített el forrásokat. Az előző mandátumokban évente mindössze 8-12 kilométernyi aszfaltozást támogatott a megyei önkormányzat.

Pásztor Sándor megyei tanácselnök Szentjobbon járva megtekintette az ott éppen zajló munkálatokat. Mint mondta, ennyi pénz a korábbi években egyszer sem állt rendelkezésre a megyei önkormányzat kezelésébe tartozó utak karbantartására. Szentjobb esetében a község alpolgármestere, Zatykó Jácint kereste meg a megyét, és a rendelkezésre álló keretből támogatták a kezdeményezést. „Folytatnunk kell az infrastrukturális fejlesztéseket, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a Bihar megyeieknek, segítenünk kell őket, hogy a kor elvárásainak megfelelően fejlődhessenek, ehhez pedig elengedhetetlen a minőségi infrastruktúra” – magyarázta a megyei tanács RMDSZ-es elnöke.

Zatykó Jácint szentjobbi alpolgármester azt emelte ki, hogy a megyei tanács segítségével a községközpont főutcája teljesen megújulhat mintegy 2,3 kilométer hosszan. „Ez nagyon nagy segítség volt a megye részéről, és így Szentjobb falu főútja teljes hosszában új aszfaltszőnyeget kap. A munkálatokat egy hét alatt be is fejezzük. Ezáltal a főutca burkolatának tartóssága úgy tíz évvel meghosszabbodik” – mondta az RMDSZ-es elöljáró.

Pásztor Sándor ugyanakkor ismertette, Szentjobbon kívül további magyarlakta településeken zajlanak hasonló munkálatok. A napokban például aszfaltoztak Tótiban, néhány héten belül Dél-Biharban befejeződik az Árpád környéki utak rendbetétele. Ott a szalontai úttól egészen a településig vezető teljes szakaszt újraaszfaltozzák, majd Feketebátor irányában végeznek javításokat. Ugyancsak teljes felújítás kezdődik Bályok mellett, a bekötőutat teljes hosszában leaszfaltozzák, valamint Feketeerdőn is megújul az aszfaltréteg.

„Összességében nyolc-tíz magyarlakta települést érintenek komplex aszfaltfelújítási munkálatok, melyek révén a települések képe jelentősen javulni fog, rendezettebb látvány fogadja majd az érkezőket, az emberek könnyebben közlekedhetnek majd, és közvetlenül javul az életminőség” – hangsúlyozta Pásztor Sándor.

Mintegy három kilométer hosszan aszfaltoztak Tótiban, illetve a hozzá tartozó falvakban, Bisztraterebesen, Bozsalyon és Cséhteleken. Aszfaltoztak Köröskisjenőben és Vércsorogon is. „Úgy osztottuk be a megyét, hogy egyszerre öt zónában négy cég dolgozik” – magyarázta a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. Azt is tudatta, tárgyaltak a kivitelezőkkel, hogy tartsák a határidőket, így július második felére végeznek az aszfaltozásokkal. Az elöljáró azt is elmondta, attól függően, hogy hol vannak ezek az aszfaltozásra váró utak, körülbelül 175-185 ezer lej plusz áfa az ára egy kilométernyi új burkolatnak, ez 6000 négyzetmétert jelent kilométerenként. Az 50 kilométernyi aszfaltút elkészítése körülbelül 9 millió lejbe (plusz áfa) kerül a Bihar megyei önkormányzatnak. A tanácselnök hozzátette: „Eddig évente nem sikerült tízegynéhány kilométernél többet leaszfaltozni, ez az első év, amikor ezt jóval túlléptük, és ötven kilométernyi utat teljes szélességében rendbe teszünk.”

Vincze Nándor, Tóti község polgármestere hangsúlyozta, a megyei tanács segítségével sikerült rendben tartaniuk a község belterületén a megyei utat. „Úgy gondolom, hogy az elkövetkező tíz évben nem lesz gondunk vele. A mintegy három kilométernyi szakaszt sikerült úgy felosztani, hogy a község mind a négy falujában sikerült megjavítani az utakat.”

 

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Sajtószolgálata

 

2018.09.15
Galéria
Szentjobbon a főútra terítik az aszfaltszőnyeget
Több mint két kilométeren aszfaltoztak
Helyi elöljárók a megyei tanács elnökével
Tótiban és a hozzá tartozó falvakban is új burkolatot kapnak az utak
Pásztor Sándor Tóti község polgármesterével, Vincze Nándorral