A kazánkészítéshez nagy szakértelem kell

A kazánkészítés ötvözi a kovács-, a hegesztő-, a bádogos- és a lakatosszakmát, ezek mellett tervezői képességet is igényel. Elsajátításához sok türelem és kitartás szükséges. Sajnos nemsokára nem lesz már mester, akitől meg lehetne tanulni a kazánkészítés fortélyait. A Margittához közeli Monospetribe való Kelemen József is hosszú utat járt be, amíg ezen a téren ismert és elismert lett. Éradonyban született 1955-ben, ott végezte el az általános iskolát, majd a kágyai szakiskolában sajátította el a nehézgépészetet. Hosszú ideig ebben a szakmában dolgozott, bejárva a környék településeit, ahol csak építkezésen buldózerre volt szükség. A keresztúri halastó építésétől vitték el katonának, majd leszerelése után, 1983-tól Margittán alkalmazták a kőolajiparban először nehézgépésznek, majd szaktudásának köszönhetően csoportvezetőnek. Ekkor már nyolc nagy buldózer munkáját hangolta össze. Mivel váltakozó helyszíneken dolgoztak, nehezen volt összeegyeztethető a munka a családi élettel, ezért elköszönt a cégtől. A Vinalcool margittai telephelye lett az új munkahelye 1983-tól, ott lakatosnak alkalmazták, de teherautósofőrként is dolgozott. A cég elküldte Bukarestbe továbbképzésre, s kitanulta a nemesfémhegesztést és a kazánkészítést. Ez már „előszobája” volt annak, hogy a kazánok javítása, később a készítése is az ő feladata legyen, és 1996-ig ilyen minőségben dolgozott a cégnél. Közben kacérkodott a gondolattal, hogy valamikor önállósítja magát, ezért már 1991-ben céget alapított, fő tevékenységeként a rézművességet és kazánkészítést jelölte meg. Közben vulkanizáló műhelyt is nyitott, de ezt később felszámolta. Igazából mindig a rézművességet és kazánkészítést szerette, ezért erre összpontosította energiáit. Egy-két jó munka elég volt ahhoz, hogy tömeges megrendelést eredményezzen. Eleinte javította is az üstöket, ma már csak újak készítését vállalja. Száztól 900 literesig terjed az általa készített pálinkafőzők mérete.
– Raktárra vagy megrendelésre dolgozik?
– A kazánhoz felhasznált anyag elég drága, ezért nem érdemes raktárra dolgozni. A kliens eljön, elmondja az igényeit, én megtervezem és kivitelezem. Leggyakrabban a 100-200 litereseket rendelik, hiszen keveseknek van olyan nagy gyümölcsösük, hogy ez ne lenne elég. Ennél nagyobbakat azok kérnek, akik pálinkafőzéssel foglalkoznak. A cégem garanciát ad a munkáimra. Szerencsére még nem volt reklamáció. Sokan hoznának kazánt javításra, de nem vállalom. Főleg, ha rossz minőségű anyagból vannak összetákolva, javíthatatlanok, mert ha hegeszteni akarom, egyszerűen szétesnek.
– Nem sok gépet látok a műhelyben. Ez azt jelenti, hogy a kazánkészítésben sok a kézi munka?
– Valóban csak néhány gép kell, de azok nagyon drágák. Például az argongázos hegesztő, mely a réz és a rozsdamentes fémelemek összehegesztéséhez kell. A kézi munka dominál a formázásnál. Nagy tűznél kilágyítom a rezet, és kalapácsütésekkel formázom. Egy 4 mm-es lemez lehajtásához 10 cm-en 60 kalapácsütés szükséges. Ez napi 6000 kalapácsütést is jelenthet, fizikailag elég megterhelő. A lemez az ütésektől keményedik vissza és válik használhatóvá, időtállóvá. Egyedül dolgozom, csak akkor kell segítség, ha a nagy súlyú kazánt errébb-arrébb kell költöztetni a munkafolyamatok során. Egyes alkatrészeket esztergályoztatnom kell; meg tudnám csinálni, de nincs esztergapadom. Ilyenek a kazánban lévő anyag keveréséhez szükséges szerkezethez, valamint a betöltő és leeresztő nyílásoknál kellenek.
– Alapanyagot lehet kapni? Ön honnan szerzi be?
– A rézlemezeket be tudom szerezni Nagyváradon, de a hegesztéshez és lágyításhoz szükséges acetilént és oxigént Debrecenből vásárolom.
– Úgy tudom, kevés kazánkészítő van a megyében, ezért elég sok a munkája. Ha most rendelnék egy kazánt, mikorra tudná elkészíteni?
– Tudomásom szerint ketten vagyunk Biharban, egy nagyváradi mester és én. Régen 12 bejegyzett kazánkészítő volt. Természetesen a selejtet előállító kontárokat nem veszem számításba. Kazánjaik rövid életűek, és a bennük főzött pálinka minősége is erősen kifogásolható. Erre az évre már betelt a vállalási listám, csak jövőre tudnék újabb munkát vállalni.
– Ha szabad szakmai titkot elárulnia: mitől jó egy pálinkafőző?
– Elsősorban a megfelelő minőségű és vastagságú rézlemeztől. Vasat nem szabad használni. A rézen kívül csak rozsdamentes fém (inox) használható. A legfontosabb pedig a helyes arányok a főző és gőzgyűjtő (sisak) rész között. Nagyon fontos az is, hogy a tömítések jók legyenek, különben sok lesz a veszteség a főzés során. A hűtőrész is nagyban befolyásolja a pálinka minőségét, ezért a méreteit nagy odafigyeléssel kell kiszámolni.
– A sok munkája közben kikapcsolódásként mivel foglalkozik?
– A földjeim egy részét, négy hektárt, magam dolgozom meg, saját gépeimmel. A többit bérbe adtam. Tartunk házi haszonállatokat is a család részére. A fiam külföldön él, de gyakran jönnek haza látogatóba. Ilyenkor van alkalmunk unokázni is.