Szunyogh Szabolccsal nyit a Törzsasztal

Tizenkettedik évadával jelentkezik a Várad folyóirat kortárs irodalmi sorozata, a Törzsasztal. Az első őszi vendég szeptember 28-án, pénteken 18 órától a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban (Teleki utca) Szunyogh Szabolcs író, kultúrtörténész, szerkesztő, elsősorban a magyarországi és más magyarlakta területek zsidó kultúrájának, emlékhelyeinek kutatója, népszerűsítője. Gyermekeknek írt számos népszerű kultúrtörténeti, ismeretterjesztő, irodalmi mű szerzője. A Pécsi Tanárképző Főiskolán (1973), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1977) végzett. 1979 és 1987 között a Népszava munkatársa, majd 1990-ig a Magyar Rádió rovatvezetője. 1990-től 2013-ig a Köznevelés folyóirat főszerkesztője volt. Fontosabb művei: Bibliai mesék; Jézus, az ember fia; I. István király; Arany János (1817–1882), Bibliai történetek, antik mítoszok; A kereszténység születése; Jákob csillaga – Zsidóság: vallás, hagyomány, kultúra; Védtelen istenek – Kézikönyv a teremtéshez. Legújabb műve, a Magyar menóra – Zsidó emlékhelyek Magyarországon 2018-ban jelent meg a Noran Libro Kiadó gondozásában, s a találkozón megvásárolható. A beszélgetőpartner ezúttal is Kőrössi P. József. A vetítéssel egybekötött találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

2018.09.26
Galéria
Kulcsszavak: