Katolikus hírek

Egymillió csillag a szegényekért

A római katolikus Caritas Catolica és a görögkatolikus Caritas Eparhial szeretettel meghív mindenkit, hogy a szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én, szerdán 19 órától az Egymillió csillag elnevezésű rendezvényen közös imával, egy-egy mécses meggyújtásával fejezze ki együttérzését a nélkülöző, társadalmi kirekesztettségben élő embertársai iránt. Az érdeklődőket a nagyvárad-olaszi plébániatemplom (Barátok temploma) mellett várják felekezeti és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

Egymillió gyermek imája a békéért

Caracasból indult 2005-ben az Egymillió gyermek együtt imádkozik a békéért és az egységért elnevezésű kezdeményezés, amelyhez évek óta a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai is csatlakoznak. 2018. október 18-án, csütörtökön reggel 9 órakor az intézmény V–XII. osztályosai a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban (Barátok temploma), elemi osztályos diákjai pedig a tanintézet kápolnájában imádkoznak a békéért és az egységért.

Őszi koronagyűlés

Október 18-án, csütörtökön 10 órai kezdettel szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az idei második koronagyűlést (papi továbbképzőt). Ebből az alkalomból Nagyváradra érkezik az egyházmegye papsága. A koronagyűlés rendhagyó módon a székesegyházban szentségimádással kezdődik, majd az egyházmegye és a plébániák aktuális ügyeit tárgyalják meg a résztvevők az Egyházmegyei Pasztorális Központban (Kanonok sor 13.).

Könyvbemutató a püspöki palotában

Én is hozzátok tartozom – Átlagtól eltérő gyermekek a közösségben címmel Demeter Zsuzsa, a gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket támogató szolgálatának koordinátora, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember tart előadást és mutatja be könyvét október 19-én, pénteken 16 órakor a nagyváradi római katolikus püspöki palotában.

Szentmise a Vártemplomban

Október 21-én, a hónap harmadik vasárnapján 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Pálos István főesperes-kanonok.

Várad-szőllősi zenei est

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Várad-szőllősi Római Katolikus Plébánia közös szervezésében október 21-én, vasárnap 19 órakor folytatódik a Várad-szőllősi zenei estek című programsorozat. Az est meghívottja Varga Petra orgonaművész Budapestről. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szentségimádás Szentjobbon és Biharszentjánoson

Október harmadik vasárnapján, 21-én Szentjobbon és Biharszentjánoson lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.

2018.10.15
Galéria
Kulcsszavak: