Közigazgatási bírósághoz fordul a prefektúra a váradi alacsony házak felüladóztatása miatt
A váradiak körében nagy felháborodást keltett, ám a polgármester párttársainak kétharmados többségébel a városi tanácsban mégis megszavazott határozat átdolgozását, illetve visszavonását a kormánybiztosi hivatal már a 7286-es számú, szeptember 14-i átiratban is kérte az önkormányzattól, ez azonban nem történt meg. A prefektúra a határozat törvényességének vizsgálatakor több szabálytalanságot is talált, például azt, hogy a közvitára bocsátott szöveg hiányos volt, és nem volt mellette hatástanulmány. Az önkormányzati képviselők egy nappal a tanácsülés előtt kapták meg a határozattervezetet a törvényben előírt öt nap helyett, és hiányzott róla több szakbizottság (a költségvetési, az urbanisztikai és a jogi) valamint megyei kulturális igazgatóság láttamozása.
A kormánybiztosi hivatal szerint az Alkotmány és a Pénzügyi Törvénykönyv előírásaival is ellentétes a határozat többek között azért, mert esztétikai szempontok szerint adóztatni törvényellenes, és mert a jelenlegi tulajdonosok nem vétkesek abban, hogyan épült a házuk akár száz évvel ezelőtt, ezért nincs törvényes alapja sem egyik, sem másik esetben a felüladóztatásnak. Nem írhatják elő továbbá emelet(ek) építését vagy manzárdosítás egy építész véleménye alapján, ehhez többek között energetikai és statikai tanulmány elkészítése is szükséges, illetve nem szabhatják meg, mekkora terület lehet egy személy tulajdonában.
A lakótársulásokra vonatkozó nagyváradi helyi tanácsi szabályzatot korábban szintén megtámadta a prefektúra, a bíróság pedig a napokban jogerősen igazat adott neki. Ugyancsak közigazgatási bírósághoz fordult a kormánybiztosi hivatal a váradi reklámozási szabályzat törvénytelenségei miatt.