Tovább bonyolódik a váradi közlekedés

A villamosvonalak összekötésén dolgozó kivitelezők kérésére november 21-től, szerdától kezdve teljesen lezárják az Aradi útnak a belváros felé vezető részét a Teleki (ma Primăriei) és Vitéz (ma Decebal) utca kereszteződésében, illetve az Aradi útról az állatkert felé vezető útszakaszt is. A korlátozást hétfőn hagyta jóvá a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közlekedési bizottsága.

Az autósoknak, akik az Aradi útról az állatkert felé fordulnának szerdától, november 21-től a Traian Blajovici és Bezerédy Imre (ma Vlădeasa) utcák felé kell kerülniük, és ugyanezen az útvonalon kerülhetnek a Vitéz utcáról, a híd felől az állatkert fele tartók. Az újabb forgalmi változás a tömegközlekedést is érinti. A buszjáratok és a villamospótló buszok módosuló útvonalát alább közöljük.

A tervek szerint egy hétre, november 28-áig terelik el a forgalmat. A Vitéz utcán az állatkert felől a Teleki és Körös (ma T. Vladimirescu) utca felé vezető irányban – ha az időjárás is úgy akarja – állítólag november 23-án, pénteken feloldják a forgalomkorlátozást.

Villamospótlók

A Helyi Közszállítási Vállalat közleménye szerint a villamosok továbbra is csak az állomás felé közlekednek a Nufǎrul negyedbeli végállomástól a rogériuszi végállomásig, és vissza. Az Olaszi parktól a városközpont felé és a Gojdu líceumhoz továbbra is a T1-es pótlóbusszal juthatnak el, de az útvonal a fenti terelőutat követi. Vagyis a Vitéz utcáról az Emanuel templomot elhagyva az Aradi útra tér a busz (megálló a 9. szám előtt), onnan a Traian Blajovici és Bezerédy utcán (megálló a 6. sz. előtt) át jut a Vitéz utcára, onnan fordul a Beöthy Ödön (ma Iuliu Maniu) utcai első megállója felé. A további útvonala és a visszafelé vezető útja változatlan.

A 2-es villamost helyettesítő T2-es pótlóbusz szintén a Gojdu elől indul, útvonala változatlan a Lipovei utcai végállomásáig és visszafelé az Aradi úton, a városi rendőrségnél levő megállójáig, onnan ez is a Traian Baljovici és a Vlǎdeasa utcán át (megálló a 6. szám előtt) halad majd a Vitéz és a Beöthy Ödön utcára.

Autóbusz-útvonalak

A 10-es számú autóbusz útvonala csak Velence felé változik. A Vitéz Zágoni Dezső (ma Lǎpuşului) utcáról nem megy az Aradi úti kereszteződés felé, hanem a Körös utcán és Szent László (ma Unirii) téren át jut a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utcára, onnan a végállomásig változatlan az útvonala. Az autóbuszok a 14-es járat Körös, illetve Shakespeare utcai megállóit használják.

A 20-as számú autóbusz útvonala a Nufǎrul felé változik. Az Aradi útról ez is a fentebb már leírt terelőúton fog haladni, a Blajovici és a Bezerédy utcán át a Vitéz és a Beöthy utcán át, onnan a végállomásig változatlan az útvonala.

A 21R jelzésű autóbusz  is elkerüli a lezárt kereszteződést: a Késmárk (ma Ogorului) utcáról az Aradi útra, onnan pedig a Gaál Mózes (ma Oneştilor – megálló a 15. számnál) utcára, onnan a Körös utcára tér, majd vissza a Vitéz utcára, s az útvonala további része nem változik.

A 28-as autóbusz útvonala 20-aséhoz hasonlóan a Gojdu felé haladva módosul: Az Aradi útról a Blajovici és a Vitéz Zágoni Dezső utcákon, majd a Vitéz és a Beöthy utcán kerülve jut a Kapucinus utcára, onnan ér a Gojduhoz.

Az Emanuel baptista templomnál lévő buszmegállót továbbra sem használják, helyette az Aradi út 9 szám alatt állnak meg az autóbuszok.

2018.11.19
Galéria
A minden irányból tilos a behajtás a kereszteződésbe