Jótékonysági zenésztalálkozó a Partiumban

Bihar megye legnagyobb magyar mulatságára, a több száz embert megmozgató VII. Partiumi Zenésztalálkozóra idén november 29-én, a hosszú hétvége első napján, csütörtökön 19 órától kerül sor a már megszokott helyszínen, a nagyváradi Lotus bevásárlóközponttal szembeni Trade Centerben.

Az idei rendezvény jótékonykodásra is lehetőséget kínál, hiszen a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium számára lehet majd adományozni – a tornaterem felszereléséhez szükséges összeg gyűjtéséhez lehet hozzájárulni. Újdonság lesz az a nótasarok is, amelyhez olyan zenészkollégák csatlakozását várják a házigazdák és a fellépők, akik, bár nem játszanak zenekarokban vagy együttesekben, most velük együtt muzsikálhatnak a hajnalig tartó vigasságon. „Gyere el a családdal!” jelszóval a szervezők szintén első alkalommal várják gyereksarokkal is a résztvevőket, a programok család- és gyerekbaráttá tételének jegyében. A hagyományokhoz híven tombolasorsolás is lesz.

Az idei fellépők: Potyondy Tímea, Szőcs Lőrincz és népi zenekara, a Sanzon Együttes, a Happy End zenekar, a Desszert zenekar és a Kiss Music Band, sztárvendég az autentikus cigányzenét játszó Parno Graszt együttes Magyarországról.

A találkozó batyus jellegű, a részvételi díj személyenként 30 lej (ebből 25 lej a belépő és 5 lej az adomány értéke). Belépők igényelhetők az RMDSZ megyei székházában, a Fekete Sas-palotában (Szent László, ma Unirii tér 2–4. szám), hétköznap 10–15 óra között, érdeklődni pedig a 0259/432–884-es telefonszámon; illetve a Gekko Pubban (Körös, ma Tudor Vladimirescu utca 40. szám), naponta 17–01 óra között lehet, telefon: 0359/181–450.

(közlemény)

2018.11.21