Adventi gyertyagyújtás és kórustalálkozó Nagyváradon

Ahogyan az elmúlt években már megszokhatták, idén is lesz adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren, a gyertyákat pedig vasárnapoként közös imádkozással, énekléssel egybekötve gyújtjuk meg. A Szent László-templom mellé a városi önkormányzat által kihelyezett adventi koszorú első gyertyáját december 2-án 17.30 órakor lobbantja lángra a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület. A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit a meghitt pillanatra, mint ahogy a gyertyagyújtást követő adventi kórustalálkozóra is a nagyvárad-olaszi református templomba 18 órától. Fellép a nagyvárad-újvárosi református templom énekkara, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, a nagyvárad-olaszi református templom kórusa, a Szent László templom Halmos László Kórusa, a baptista egyház kórusa, valamint a Váradi Dalnokok. Készüljünk együtt karácsonyra!

A Szent László Egyesület közleménye

2018.11.26