Átadják a forgalomnak az új váradi hidakat

Két nagyváradi híd átépítését fejezte be a nemzeti ünnepre Nagyvárad helyhatósága. A gyalogosok már használhatják is a Pece-hidat a Rulikovszky úton, illetve a kiszélesített átkelőt a Sebes-Körösön a korábbi Csillagos híd helyén. Az utóbbi megnyitása miatt a környéket több utcát kétirányúsítanak.

Tegnap leaszfaltozták, ma felfestik az útjelzéseket, és pénteken, november 30-án átadják a forgalomnak a Rulikovszky úti Pece-hidat. Ezzel újra a megszokott útvonalon járhatnak a közszállítás járművei is. A városházi közlemény emlékeztet rá, hogy az 1940-ben épített régi átkelő helyére szeptember közepétől kezdték el felépíteni a szélesebb, járdával és kerékpárúttal szegélyezett, kétsávos hidat. Az áfa nélkül valamivel több mint egymillió lej értékű beruházást jóval az eredetileg kitűzött négyhónapos határidő előtt fejezte be a Drumuri Bihor Rt. vezette kivitelezői csapat.

A Tímár (ma Plevnei) és a Szigligeti Ede utcát összekötő egykori gyalogoshíd helyére is felépült a kétsávos közúti átkelő, mindkét oldalán járdával és kerékpárúttal ellátva. A közel 80 méter hosszú, 18 méter széles Centenáriumi hidat idén januártól kezdte el felépíteni a Freyrom Rt. vezetésével a Procons Group Kft., Electro Excel Green Consulting Kft. és Aquacons Kft. alkotta vállalkozói csoport. Az áfa nélkül 11,34 millió lej értékű beruházást a gyalogosok már tegnap birtokba vehették, a járművek pedig hétfőtől gördülhetnek át rajta. A megközelítéséhez azonban több környékbeli utcán megváltoztatják a forgalmi rendet az alábbiak szerint.

A Sebes-Körös jobb partján az Akadémia utcán kétirányúvá válik a közlekedés, és mindkét oldalán tilos lesz a parkolás; a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utcát is kétirányúsítják az Akadémia és a Szent János (ma Ady Endre) utcai kereszteződés között, akárcsak az Úri utcát az Akadémia és a Szentpétery (ma Nicolae Iorga) utca között, illetve magát a Szentpétery utcát, továbbá a Sal Ferenc (ma Dunărea) utcát a Kis (ma Cometei) és a Szaniszló (ma Eminescu) utca közötti szakaszon. A Szent János utca egyirányú lesz az Úri utcai kereszteződéstől a Szigligeti utcáig, és az utóbbi felé haladhat a forgalom.

A Körös bal partján a hídfőben körforgalmat alakítottak ki, a hídról a Körös utca felé tartó forgalom az egyirányúsított Tímár utcán haladhat, és elsőbbséget élvez a Bethlen Gábor (ma Simion Ştefan) utcai kereszteződésben; a Principatelor Unite utca pedig a hídtól a Constructorilor utcáig szintén kétirányú lesz.

2018.11.29
Galéria
Az új Körös-híd
Kulcsszavak: