Túlzott adó- és áremelések

A nagyváradi adók és illetékek emeléséről, illetve a város költségvetési politikájáról is beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján KIREI MELINDA, az RMDSZ váradi tanácsi frakciójának vezetője KIS GÁBOR önkormányzati képviselő társaságában.

Számokra alapuló néhány következtetést szeretne levonni – kezdte a bihari megyeszékhely önkormányzatának adópolitikáját elemző sajtótájékoztatóját Kirei Melinda helyi tanácsos, a magyar érdekvédelmi szervezet váradi tanácsi frakciójának vezetője. Hzzátette: lehet, hogy Ilie Bolojan polgármester úgy vélte, a centenáriumi ünnepségekről szóló beszámolók elfedik az adó- és illetékemelésekről szóló híreket, ennek ellenére néhány következtetést le kell vonni.

A pénzéhség a kétharmados többség elnyerésekor nőtt meg. 2012 és 2015 között, amikor a szociáldemokrata párttal volt meg a liberálisok kétharmados aránya a helyi tanácsban, kisebb mértékűek voltak az emelések, 2015-ben például mindössze3,5 százalékkal nőtt az épületek és beltelkek, valamint a magánszemélyek járművei után fizetendő adó. Választási év lévén, 2016-ban nem emelték az előző évhez képest például a parkolóbérletek és a telkek adóját. A kényelmes, kétharmados többséggel 2018-ban már 21 és 25 százalék közötti mértékben emelték a beltelkek, illetve 36 és 45 százalékkal a kültelkek adóját, 2019-re pedig, ami szintén választási év lesz, 1,3 százalékkal a nő a telekadót, akárcsak Kolozsváron, azonban 15,3 és 33,33 százalék közötti arányban nőtt a parkolóbérletek ára. A frakcióvezető azt is megjegyezte: egyes emelések alaptalanok, hiszen a polgármester azzal indokolt, hogy az elektronos áram majdani drágítása vezet az élményfürdő árainak 30 százalékos emeléséhez, holott az áramszolgáltatóval kötött, éves, fix árú szerződés alkalmazásával nem emelkedne az áram tarifája.

A közpénz elköltését sem tartja hatékonynak Kirei Melinda. Mint mondta: a Számvevőszék 428,1 ezer lejnyi tévedést talált a polgármesteri hivatal elszámolásában, az összeg ellen pedig nem emelt kifogást az elöljáróság. A hibák között éppúgy volt kettős elszámolás, a ténylegesen végzettnél több munka elszámolása stb. A kifogásolt pénzösszegből öt használt, tízéves MAN típusú autóbuszt lehetett volna vásárolni, miközben Kolozsvár 60 új, Mercedes-Benz típusú buszt vásárolt.

A frakcióvezető az EU-s támogatások felhasználásáról is szólt, mint mondta, egyesek befejezését a választások előtt sürgették, de ez a minőség rovására ment, s így a javítások többletköltségeket jelentettek.

2018.12.06
Galéria
Kis Gábor és Kirei Melinda