Műemlékvédők negyedszázada

Háromnapos honismereti konferenciát tartott augusztus végén, szeptember elején az idén 25 éves Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET). A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeként kiosztották az idei Fényes Elek-díjakat.

A XXIV. Partiumi Honismereti Konferencia bázisaként Érsemjén művelődési központja szolgált, a résztvevők onnan rajzottak széjjel környékbeli és magyarországi nevezetes helyszíneket, emlékhelyeket megtekinteni, esetenként koszorúzásokon vettek részt. Érsemjén már nem először adott otthont a társaság szervezte tanácskozásnak, ezúttal is számos előadásra, könyvbemutatóra, szakmai ismertetőre került sor. A település polgármesterét, Balazsi Józsefet is tagjukként és egyben Fényes Elek-díjasként tartják számon.

A nyitónapon adták át az idei Fényes Elek-díjakat a Fráter Loránd Művelődési Központban. Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte a több száz jelenlévőt, a későbbiekben pedig az eltelt huszonöt év történéseiből szemezgetve felidézte eddigi eredményeiket. 1993-ban 18 alapító taggal vágtak neki értékmentő tevékenységüknek, jelenleg 97 munkatársat tudhatnak körükben. Az eltelt évek során nemcsak a térségünkben, hanem az országhatáron túl is elismerést vívtak ki maguknak. 1998-ban könyvkiadásba fogtak. A Partiumi füzetek sorozatban eddig 85 kötet látott napvilágot, emellett további 23 könyv megjelentetéséhez járultak hozzá. A honismereti konferenciák mellett a tagok 13 alkalommal honismereti táborban vettek részt. 26 emléktábla avatása fűződik a nevükhöz. Munkájukat számtalan díjjal, oklevéllel ismerték el – sorolta az elnök.

Csűry István királyhágómelléki református püspök a Zsoltárok könyvéből vett igerésszel köszöntötte a konferencia résztvevőit. Mint mondta, az eltelt huszonöt év egy időszak végét, valaminek az elmúlását mutatja, ami általában keserűséggel párosul. De emellett látni kell az Isten adta kegyelmet, amely ezen az úton végigvezetett, és emiatt öröm és siker társult ennek a társaságnak a célkitűzéseihez. Van még munka továbbra is, ehhez kell megtalálni az összetartozni vágyókat, a testvért, aki velünk egyazon úton halad.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök a hamu alatt lapuló izzó parázs lángra lobbantóiként határozta meg a műemlékvédők társaságát, akik révén megőrizzük hagyományainkat, keresztényi értékeinket. Mindezt lelkesedéssel, buzgalommal kell tennünk. De pusztán a múltunk megőrzése nem elég, nekünk is teremtenünk kell, alkotnunk a jövő számára – fogalmazott a megyés püspök.

Szabó Ödön parlamenti képviselő ezúttal is a tőle megszokott bölcsességidézettel méltatta a társaság negyedszázados tevékenységét. „Egy afrikai közmondás szerint, ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, de ha messzire akarsz jutni, akkor haladj a többiekkel. Ez a társaság ennek jegyében tevékenykedik, messzire akarnak eljutni” – értékelt Szabó.

A beszámoló és a köszöntőbeszédek után átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén Mihálka Nándor nagyváradi régész, dr. Szabó József bihardiószegi helytörténész és Ráday Mihály budapesti városvédő részesült elismerésben. A tagság aranydiplomával köszönte meg Dukrét Géza eddigi munkáját. Emellett több elismerő díszoklevelet, ajándékalbumot osztottak ki.

 

2018.12.08
Galéria
A PBMET elnöke, Dukrét Géza és a „veterán”, Fényes Elek-díjas házigazda polgármester, Balazsi József
A televízió képernyőjéről is ismert magyarországi városvédő, Ráday Mihály köszöni meg a díjat
Dr. Szabó József fogadja Dukrét Géza gratulációját
Mihálka Nándort (jobbra) köszöntik. Dukrét Géza nem rejtette véka alá, hogy majdan neki szeretné átadni az elnöki teendőket