A liberálisok bojkottja miatt nincs költségvetése a megyének

Februárban sem a rendes, sem a rendkívüli megyei tanácsi ülésen nem jelentek meg a Nemzeti Liberális Párt reprezentánsai, így 2018-ra nincs Bihar megyének költségvetése.

Rövidre sikerült a február közepére összehívott megyei tanácsi ülés, pedig napirendjén a legfontosabb határozattervezet, az idei költségvetés szerepelt. A Nemzeti Liberális Párt 17 tagú frakciója távolmaradt, így Pásztor Sándor tanácselnök kénytelen volt megállapítani a határozatképtelenséget, és be is rekesztette az ülést. Az összesen 35 tagú megyei önkormányzati döntéshozó testületben továbbra is betöltetlen a szociáldemokratáktól még tavaly kizárt Ana Maria Tiron helye, így a megyei vezetést adó SZDP–RMDSZ–ALDE koalíció is 17 voksot tudhat magáénak. A patthelyzetet pedig a liberálisok minden ésszerű megfontolást félretéve arra használják, hogy ellehetetlenítsék az önkormányzat munkáját.

Az önkormányzati választás eredményének gyakorlatba ültetését – vagyis az SZDP-listán következő tanácsos beiktatását – akadályozó NLP-frakció tagjai ellen egyébként hivatali visszaélés vádjával büntető eljárás megindítását helyezte kilátásba a tisztség várományosa, a belényesi Adrian Szatmari. Ő már első fokon pert nyert a beiktatás halogatása miatt a nevében liberális alakulat ellen, és a bírósági döntés értelmében az alperesnek meg kell fizetnie az azóta eltelt időben elmaradt járandóságát is. Amint Ioan Mang SZDP-s megyei tanácsi alelnök megjegyezte, a büntetőper is valószínűleg pénzbírsággal végződik az NLP tanácsosai számára, ám elmarasztalásuk büntetett előéletet is jelent.

Pásztor Sándor arra figyelmeztetett, hogy az országos költségvetés elfogadása után az önkormányzatoknak 45 napon belül el kell fogadniuk saját idei éves büdzséjüket, és ha kifutnak a 19-i határidőből, gond lesz az alkalmazottak fizetésével, mert azt csak a megye saját bevételeiből utalhatják ki, s nincs elég pénz. Azt is közölte, hogy az NLP-s tanácsosok a költségvetés-tervezet bizottsági vitáin sem vettek részt, és egyetlen módosítást sem javasoltak, tehát nincs ésszerű indokuk a bojkottra.

A józan érveket, a megye érdekeit, saját esküjüket sutba dobva az NLP-sek a 19-ére összehívott rendkívüli ülésen sem voltak jelen, így Bihar érvényei idei büdzsé nélkül maradt. Havonta a tavalyi költségvetés 1/12 részéből kell gazdálkodnia, de bérekre külön forrásokat kell találnia. Ez a gond nem csupán a tanács saját alkalmazottait érinti, hanem a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó összes közintézményt, mint amilyen a Szigligeti és a Regina Maria Színház, a filharmónia, a Körösvidéki Múzeum, a diófási és a papfalvi szociális-egészségügyi intézmény, a gyermekvédelmi igazgatóság stb.

2018.02.19
Galéria
Sokadszorra bojkottálták a megyei önkormányzat döntéshozatalát az NLP-s tanácsosok
Kulcsszavak: