Bejártuk a nagyváradi színház kulisszáit

Október 4-én volt a X. Nagyváradi Könyvmaraton és Könyvvásár nyitónapja és a váradi teátrum éjszakája is, így az előbbi megnyitóján, a Dimény Áron kolozsvári színművésszel való beszélgetésen és az Élő Várad meg a színház közös, Ars poetica című performance-án közös volt a közönség. A Nagyvárad Táncegyüttes tagjai a Szigligeti Stúdió udvarát és a Sonnenfeld-ház folyosóit, ablakait kihasználva tartottak látványos fellépést, produkciójuknak mind a néptánc és népzene, mind a kortárs tánc és kortárs zene része volt.

A 23 órakor kezdődő kulisszabejárásra érkezőket a színház mögött Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse várta. Ő vezette végig az érdeklődőket a színházban, s a közel egyórás kalandozás alatt sok érdekességet tudhattunk meg tőle és Vajda Zoltán ügyelőtől, illetve abból a játékos kérdezz-felelekből, melynek során megtippelhettük, igaz vagy hamis-e az, amit Biró elmesélt.

Éjszaka kulisszák mögött

Miután kitárult a hátsó ajtó, egy fémrámpát támasztottak a színpadra vezető feljáróhoz, így bejutottunk az épületbe (a rámpán hozzák-viszik egyébként a díszleteket). A nagyváradi színházat 1900. október 15-én nyitották meg, a bécsi Fellner és Helmer építésziroda tervei alapján emelték; ők tervezték egyebek mellett a kecskeméti színházat, a budapesti operettszínházat, de Bécsben, Odesszában, Zürichben és Prágában is dolgoztak.

A nézőtér felé lejtő színpadon kezdtük a terepszemlét: fölöttünk a zsinórpadlást, rendezői balról pedig az ügyelő fülkéjét láthattuk. Vihart is megidéztek a technika segítségével, s az első kérdezz-felelek után kiderült, hogy a színpadvilágítás teljesítménye 500 kilowatt, ez két kisebb falu áramellátására elegendő.

A süllyesztők nem biztonságosak, ezért nem használják őket, tudtuk meg, miközben a színpad alá ereszkedtünk. Dobos Imre színművész máig viseli annak a nyomát, hogy a süllyesztő emelvénye letört alatta. A színház legutóbbi, több évig tartó felújítása során sem nyúltak a színpadhoz. Egy határon átívelő pályázatnak köszönhetően azonban korszerű forgószínpadot szerelnek majd be, s a hangtechnikát is megújítják, hangzott el.

Bunker és besúgók

Az utunk a színpad és az utca szintje alá vezetett, a nézőtér alatti folyosókon kanyarogtunk. A tűzoltósági engedélyeztetésen túl van a színház, ehhez kötődött a következő kérdés is: igaz-e, hogy a tűzoltóság időközönként lezárja az alsó tereket, mert azok összeköttetésben vannak a város alatti bunkerrendszerrel, melyet 1977-ben, Nicolae Ceaşescu látogatása előtt építettek? Bár a történet jól hangzik, hamis. A valóság az, hogy a színházat építésekor korszerű szellőztető rendszerrel látták el, minden szintjének megvolt a maga szellőztető berendezése, s ezeket irányították lentről.

A meglehetősen alacsony, szűkre szabott zenekari árokba is benéztünk, s Vajda Zoltán elmondta: valamikor onnan nyílt a súgólyuk is. S bár szintén hihetőnek tűnt a történet, kiderült, hogy az előző rendszerben nem poloskázták be a zenekari árkot államellenes összeesküvéstől tartva, besúgók ellenben voltak a váradi színházban is.

Földszint és páholyzseb

Benézhettünk a női öltözőkbe, majd a színház előcsarnokában felidézhettük az időkapszula megtalálását. Az emeleti páholyzsebben láthattuk az aznap megnyitott, Gábor József 100 című kiállítás képeit, s újabb kérdezz-felelek nyomán megtudhattuk, mindössze városi legenda az, hogy az igazgatói szoba felé nyíló ajtót Somogyi Károly színidirektor vágatta attól tartva, hogy a Kurucfurfang című előadás miatt meglincselhetik őt a színügyi bizottság és a városi elöljáróság tagjai. A tűzvédelemre szolgáló vasfüggöny kapcsán viszont elhangzott, hogy a Fellner és Helmer építésziroda Bécsben megépítette az úgynevezett Tűzmodell-színházat, ott kísérletezve figyelték ugyanis a lángok terjedését. Közel hatvanszor égették le az épületet, végül már belépőjegyeket is szedtek a szokatlan látványosságra.

A színházlátogatás végén, az igazgatói iroda után még benéztünk a művészeti titkárok irodáiba is. Itt megtudhattuk, hogy nehéz volt felkészülni a váradi színjátszás idei, 220. évfordulójára, ugyanis 1975-ben a színház akkori igazgatója felégette a levéltárat, 1949 előtti anyagok nem maradtak meg…