Zászlóégetés Nagyváradon

December 29-ről 30-ára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka ismét vandál kezek áldozata lett a magyar nemzetiszínű lobogó a Bihar megyei RMDSZ-székház irodáján Nagyvárad belvárosában, a Fekete Sas-palotában. Ezúttal nem letörni vagy leszakítani, hanem meggyújtani próbálták a magyar zászlót.

Az elmúlt négy hónapban – a legutóbbival együtt – már négyszer rongálták a magyar zászlót a magyar érdekvédelmi szövetség irodájának a bejáratánál. Minden alkalommal lett iktatva hivatalos rendőrségi feljelentés. A Fekete Sas-palota passzázsa végig be van kamerázva, és tudomásunk van róla, hogy az eseteket rögzítették is a térfigyelő kamerák. A rendőrség értesülésünk szerint nem kérte ki a felvételeket, így egyik elkövetőt sem kerítette kézre.

A mostani esetről egy szemfüles, elkötelezett magyar fiatalnak köszönhetően készült telefonos videofelvétel. A feljelentést újból elkészítettük, hétfőn reggel iktatjuk hivatalosan és immár mi magunk is a rendőrség rendelkezésére bocsájthatunk bizonyítékokat. A zászlóégetés szándéka egyértelműen kiderül a videóból. Az elkövetőnek végül csak azért nem sikerült véghezvinnie tettét, mert a videót készítő magyar fiatalember közbelépett, amiért hálásak vagyunk és köszönettel tartozunk neki mindannyian bátorságáért, tettrekészségéért és magyar közösségünk szimbólumai mellett való kiállásért.

Érthetetlen az ügy, hisz az irodánkon ott van az RMDSZ, az Európai Unió, Románia és nyilván Magyarország zászlaja is, tehát egyértelműen nem provokatív az elhelyezés a részünkről, hanem mivoltunk világos felmutatása. Nem hátrálunk meg, ez az üzenetünk mindenkinek: a zászló marad!

Elítélünk minden ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket, elhatárolódunk minden olyan megosztó és kirekesztő magatartástól, amely a békés együttélés és nemzeti szimbólumaink szabad használata ellen irányul.

Az épület műemlék, nemrég újították fel és érdeklődésünkre elmondták, hogy mivel van működő önkormányzati térfigyelő kamera újabb beavatkozást nem engedélyeznek, így saját kamerát nem szerelhetünk fel.

 

A Bihar megyei RMDSZ Sajtóirodája

2018.12.30
Galéria
Kulcsszavak: