Még mindig nagy esemény a falusi disznótor

Késő ősztől kezdve gyászos idők várnak a disznóólak lakóira. Visítás hallik a szomszédból, mormog a pörzsölő, száll a füst, a gőz, a sok fűszeres illat, kolbásszá, hurkává, sonkává, szalonnává, disznósajttá lényegül a sertés.

A disznóvágás ma is különleges alkalom, szinte ünnepnek számít egy falu, baráti kör vagy család életében. Egész napos program, tulajdonképpen egy nagy vendégség, közben „mellesleg” levágnak egy disznót a férfiak, a nők pedig serényen sütnek-főznek a konyhában. Közben a gyerekek játszanak és esznek felváltva, és több „szemtanú” beszámolója szerint a kicsiknek nagyon csábító még az is, hogy ilyenkor sokáig fennmaradhatnak a nagyokkal. Lapunk idősb Kovács István árpádi gazda portáján igyekezett a témát körüljárni.

– Önök mióta vágnak disznót?

– A disznóvágásnak a mi családunkban is nagy hagyománya van. Örömmel emlékszem vissza ezekre az alkalmakra, amikor az egész család összegyűlt, még a nagyváradi rokonok is hazalátogattak, kicsik és nagyok közösen töltötték el az egész napot. Ilyenkor mindenki talált magának valamilyen foglalatosságot, senki sem maradt ki a munkából. Már gyerekként is érdekelt a hentes munkája, ezt később ellestem a nagybátyámtól, és ezután már én végeztem.

– Milyen ételeket szoktak készíteni a sertéshúsból?

– A disznó vérének egy részét felhasználjuk a hagymás vér elkészítéséhez, ez a disznótoros reggelik elengedhetetlen tartozéka, a másik részből pedig véres hurka készül. Mivel disznót nem azért vágunk, hogy mindent egyből felhasználjunk, a sonkát, csülköt, szalonnát besózzuk, és később felfüstöljük. Alkalmanként abált szalonnát is szoktunk készíteni. A hús egy részét ledaráljuk és kolbászt töltünk belőle, a megmaradt részek pedig bezacskózva kerülnek a mélyhűtőbe. A májas és véres hurka készítése sem marad el, ezekből aztán kóstolót küldünk a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek. A munkával töltött napot vacsorával zárjuk, ilyenkor toros káposzta és pecsenye kerül az asztalra.

– Mennyire divatos manapság még a disznótor?

– A disznótornak falun még ma is elég nagy hagyománya van. Azt az egy napot mindenki ennek szenteli, ilyenkor senki sem rohan sehová, senkinek sincs fontos elintéznivalója. Ilyenkor a városi rokonok is szívesen hazalátogatnak. A vidéki városok lakóitól nem áll távol a disznóölés látványa, mivel a kertes házban lakó emberek még tartanak disznót, hogy később levágják maguknak vagy eladásra. Vannak, akik szívesebben vásárolnak húst ezektől a gazdáktól, mint az üzletből, mivel tudni lehet, hogy a levágott sertés nem növekedésserkentők hatására, rekordidő alatt nőtt meg, hanem kukoricadarán és moslékon hízott akkorára, hogy le lehessen vágni. Az íz- és minőségbeli különbséget pedig mindenki észreveszi, ezért fogyasztják inkább a háztáji gazdaságból származó sertéshúst.

– Pontosan hogyan zajlik egy disznótor?

– Előtte való nap már kezdődik a sürgés-forgás, hogy minden kéznél legyen a másnapi munkához. Ilyenkor előkészítjük a katlant és az üstöt, az asztalokat, a hentesszerszámokat. A disznótor a kora reggeli disznóöléssel veszi kezdetét. A hagyományos visítós disznóölés már ritkaság, mivel már mindenki sokkolóval kábítja el a jószágot, így nem kell megbirkózni az életéért küzdő állattal. Ezután kezdődik a perzselés és a disznó megtisztítása. A tisztítást a felbontás, mi úgy mondjuk, hentelés követi, ekkor a sertésből kikerülnek a belsőségek, utána pedig a hosszában kettévágott sertést felrakjuk az asztalra, és folytatódik a hús feldolgozása. A máj, a tüdő és egyéb belsőségek az üstben abálódnak, majd felhasználjuk őket a hurkakészítéshez. A hurkatöltés után az asszonyok nekiállnak a hurka megabálásának. A disznó feldolgozása után a mélyhűtőbe kerülő húsokat elcsomagoljuk, a sonkákat, csülköket, szalonnát lesózzuk, majd nekikezdünk a zsír kisütésének. Az egész napos munka vacsorával zárul, rendszerint a friss húsból készült pecsenye, toros káposzta, sült hurka és egyéb finomságok kerülnek az asztalra.

 

2019.01.28
Galéria
Bent az asszonyok előkészítik a belet, amibe majd beletöltik
A sertés leszúrása
Szakértelem kell a húsfélék feldolgozásához
Kint a férfiak darálják a kolbásznak valót…
Kulcsszavak: