Nyelvőrségen

Hónapok és hómezők

Noha az alábbi sorokkal nyelvészeti kérdést kívánok megpendíteni, némi időszámítási kitérőt szükséges beiktatnom. Több ezer évvel ezelőtt már az akkori okosok kiderítették, hogy a Föld Nap körüli keringése a korszakok során azonos. A csillagászat fejlődésével megállapították, hogy ez 304 napból és 10 hónapból áll. Ezt az időszakaszt kezdetben holdévnek nevezték. Jelenlegi időszámításunk előtt Julius Caesar, a kiváló római államférfi bevezette a napévet, ez 366 napból állott. Az utókor – tiszteletből – róla nevezte el a hetedik hónapot. A következőt a legkiválóbb császárról Augusztusnak. Utánuk számok sorakoznak hónapnevekként zengő latin nyelven. Ám kalendáriumunkba belopakodik egy örök életű ellentmondás: a 9. hónapot hetediknek nevezték el, és így tovább a 12-ig.

 

Ejnye! Miként alakult ki ez a megújuló ellentmondás? A rómaiaktól örököltük. Ők az új esztendőt márciussal, a Mars istenről elnevezett hóval kezdték. Ismerjük el: ezt logikusan cselekedték, hiszen a természet ekkor újul meg.

E terjedelmes földtörténeti és részben történelmi kitérőt mi indokolja? Egy nyelvi ábránd. Mily logikus és szépen hangzó lenne, ha márciust tavaszelőnek, áprilist tavasz havának és májust tavaszutónak neveznők! A jelenlegi időjárást figyelve, a decembert télelőnek, a januárt télnek, a februárt télutónak keresztelték volna.

Erről az évszakról, a télről szólva el nem kerülhető a főnév szövegünkbe lépése. Többnyire ekkor tűnik fel ez a jégkristályokból álló pehelyként lehulló csapadék. A rádió, a tévé szövegszerzői, a lapok újságírói alanyunkat az esik állítmánnyal társítják. Például: „Ma bőségesen esik a hó. Tegnap is esett, sőt holnap sem hagyja abba.” Ezt hallva a guta környékez. Számukra miért nem hull a hó? Csapadékunk jellemzője a nagyocska pelyhekben való alászállás. Hangzásként is kellemes, hogy az alany s az állítmány ugyanazzal a leheletnyi h-val kezdődik. A kifogásolt esik igét csupán akkor ítélem odaillőnek, amikor az összetapadt, jeges havat az erős szél a nyakamba zúdítja.

Édes anyanyelvünk egyik jellegzetessége, sőt vitathatatlan előnye a szavaink végződéséhez illesztett, azokkal egybe írott képzők sokasága. Segítségükkel meglehetősen sok, más-más értelmű szóval gazdagodunk. Az érthetőség kedvéért az út főnevet választom hozzáillesztendő képzőkkel: utas, utazó, úti (poggyász), utazik. Ez utóbbi megoldás elfogadása érdekében ezzel az igeképzővel alkossunk még néhány új szót: adomázik, pályázik, vizsgázik, hózik. Ajajaj! Előbb taglalt főnevünkhöz (hó) az -ik, -zik végződés csatolása büntetendő. Csupán fél századdal ezelőtt az ifjú és kedves Halász Judit énekesnő – az óvodásokkal szórakozva – iktatta tréfás dalába a „hózik” igealakot. A felnőttek ezt nem sajátították el. Akkor mi a teendő? Szerencsénkre a hónak van egy féltestvére, a havas. Ebből igét könnyedén alkotunk a -zik képzővel: havazik, és melléknevet: havazó.

Ha már ezzel az útitárssal bővítettük szókincsünket, búcsúzásra kérjük föl néhány családtagját: havas eső, havasigyopár (az elsőt különírjuk, a másodikat egybe!), Havasalföld. Nagybetűvel, mert ez Románia terjedelmes tartományának, Munténiának a magyar neve.

Köszönjük, Tanár Úr!

Hat évvel az indulása után utolsó részéhez érkezett Dánielisz Endre cikksorozata, a Nyelvőrségen. Meghaladja a hetvenet a lapunkban megjelent nyelvművelő írásainak száma, melyeket olvasóink érdeklődve vártak. Hónapról hónapra – jóval lapzárta előtt! – küldte a Tanár Úr a gondosan, pontosan legépelt cikkeket, és nem honoráriumért! A szerzőt anyanyelvünk iránti gondoskodó szeretete, a jeles irodalmár elődök iránti tisztelete és a benne sosem lankadó tanítani vágyás inspirálta. Tanítani bölcsen, sok humorral, a jót továbbadni lelkiismeretesen, jóval túl a kilencedik X-en.

Úgy érzi, kicsit elfáradt, s jövőre már nem ír nekünk, de cikkeit kötetbe gyűjtve megtalálhatják az olvasók. Az ő nevükben is: köszönjük, Tanár Úr!

Máté Zsófia

 

2019.01.29
Galéria
Kulcsszavak: