Gyúrnak Margittán is

Egészségünk megőrzése érdekében szükségünk van a rendszeres testmozgásra. Erre a legjobb lehetőség egy jól felszerelt konditeremben van, ahol hasznos szakmai tanácsokkal is ellátnak bennünket.

Margittán mindeddig nem volt nagyobb tömeget kiszolgálni képes edzőterem, pedig az igény megvolt rá. Erre az igényre válaszolt a Koppányi és a Petruț házaspár, amikor a múlt hónapban az egyetem területén megnyitották a Magic Gym edzőtermet.

Koppányi Zsolt elmondta, döntésüket elsősorban az motiválta, hogy Margittán nagyon kevés az irányított sportolási lehetőség, és megérett a helyzet arra, hogy egy megyei jogú városban jól felszerelt konditerem működjön. A termeket úgy rendezték be, illetve szerelték fel sporteszközökkel, hogy fiataltól idősig minden korosztály megtalálja a neki megfelelő mozgási, sportolási lehetőséget. A kliensek különböző célokkal érkeznek: van, aki fogyni akar, mások a mozgás öröméért vagy azért jönnek, hogy izmosabb, szebb alakjuk legyen. Sok gyereket helytelen testtartásának javításáért visznek a szülők edzeni. Ez a gond napjainkban egyre több fiatalnál jelentkezik, és sok esetben arra vezethető vissza, hogy sokat ülnek a számítógép képernyőjére vagy okos telefonjuk kijelzőjére meredve. A helytelen testtartás mellett az elhízás is a kevés mozgás számlájára írható, és rengeteg betegségnek lehet a katalizátora.

– Hogyan született meg az ötlet, hogy edzőtermet nyisson?

– Szerettem volna rendszeres testmozgást végezni, de nem volt hol. Ez az igény a családom többi tagja és a barátok részéről is jelentkezett. Aztán megtudtuk, hogy van pályázási lehetőség ilyen célra, és leginkább ez segített a döntés meghozatalában. A felszerelés ugyanis rengeteg pénzbe kerül, és nekünk nem volt ekkora tőkénk. Petruț Gábor és felesége társult velünk, így a vállalkozásnak a két család a tulajdonosa. Sikeres volt a pályázatunk, egy erre szakosodott céggel írattuk meg, de mint minden esetben, az elnyert összeget meg kellett toldanunk önrésszel. Ezt külön-külön egyik család sem tudta volna előteremteni, de közösen sikerült. Négyünk között egyenlő mértékben oszlik meg a munka, mindenki azt teszi, amihez a legjobban ért. Négy helyiségünk van kifejezetten a sportolásra-edzésre, ezek mellett van a fogadótér, valamint szolárium, szauna, masszázsterem és öltözők. Utóbbiak zuhanyzókkal és mellékhelyiségekkel ellátva. Összesen 600 négyzetméteres területünk van. Eredetileg az épület katonai barakk volt, később a Vasile Goldiș Egyetem margittai részlege átalakította előadótermekké, most pedig mi edzőtermeket varázsoltunk belőlük.

– Említette, hogy a vendégek felügyelettel végzik a testmozgást. Milyen felkészültség kell ehhez?

– A szakképesítésre már a beindulás előtt szükség volt, hiszen nem mindegy, milyen gépekkel szereljük fel az edzőtermet. Temesváron végeztem el a magánedzői tanfolyamot, ezáltal az Országos Testépítő Szövetség hivatalos edzője lettem. Máshol is lehet ehhez hasonló képesítéshez jutni, de országunkban a temesvári és a bukaresti képzés a legkomolyabb. Hosszabb időre Temesvárra is költöztem, hogy elsajátíthassam a szakma csínját-bínját. Úgy érzem, sikerült. Nagy felelősség hárul rám, amikor egy szülő rám bízza a gyermekét, hogy javítsak, mondjuk, a testtartásán. Jó gyakorlatokkal eredmény érhető el, de nem megfelelő munkatervvel ellenkező hatás jelentkezhet. A felügyeletben, az edzőtervek megvalósításában cégtársam, Gábor is segít. A recepció pultjánál a feleségem fogadja és irányítja a megfelelő helyiségbe a vendégeket. Nála találhatók a táplálékkiegészítők is, használatukhoz szaktanácsot is ad. A papírmunkát pedig Gábor felesége végzi.

– Kik, milyen gondokkal, milyen korosztály keresik fel Önöket?

– Elsősorban azok jönnek, akik szeretnének rendszeres és szakember által irányított testmozgást végezni, valamint a helytelen testtartástól, illetve a túlsúlytól megszabadulni akarók. Mindenki számára van megfelelő munkatervünk, utóbbiak számára pedig helyes étrendünk is. Ezeket egy hétre előre megírjuk, és ha betartja a kliens, akkor már az első hét után tapasztalható a kedvező változás. Korosztály szerint a legfiatalabb vendégünk 11, a legidősebb 60 éves. Természetesen fogadunk ennél fiatalabbakat és idősebbeket is. Meggyőződésem ugyanis, hogy a rendszeres mozgást nem lehet elég korán elkezdeni és elég későn abbahagyni.

– Úgy látom, szinte családias hangulat uralkodik az edzőtermekben. Eleve baráti társaságok érkeznek, vagy itt alakul ki a barátság?

– Mondhatom, hogy is-is. Mindkét verzió létezik. Az a jó, ha olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki mindenkinek segít, tanácsot ad, vagy megfogja a kezét, ha bajban van. Gyakori, hogy a tapasztaltabbak tanácsaikkal segítik az újoncokat. Ha úgy látják, hogy nem biztonságosan használ egy gépet valaki, azonnal figyelmeztetik, és szólnak a felügyelő edzőnek.

– Be kell önökhöz jelentkezni, vagy csak be kell térni az edzőterembe?

– Bármikor bárkit fogadunk. Vannak napijegyeink, 8 alkalomra szóló belépőink és havibérleteink is. A 8 alkalmas azoknak a legcélszerűbb, akik csak hétvégeken tudnak jönni. A bérletek ára természetesen kedvezőbb, a gyerekeknek pedig további kedvezmény jár. Bővebb információkkal a helyszínen szolgálunk.

– Szándékoznak versenyszintre emelni a testépítést? Lennének rá jelentkezők?

– Margittának még nem volt leigazolt testépítő versenyzője. Mi szeretnénk ezen változtatni és kiképezni olyan fiatalokat, akik büszkén mutatnák meg kisportolt testüket a hivatalos versenyeken, esetleg dobogós helyre kerülnének, emelve ezzel a város hírnevét. Tavasztól fogunk ezzel a kérdéssel komolyabban foglalkozni, de már most is van egy fiatal hölgy és két férfi, akiket érdekel a téma. Létrehoztunk egy sportklubot is, hogy a leendő versenyzőknek legyen hova igazolniuk. Versenyre ugyanis csak sportklubon keresztül lehet jelentkezni. Ők hárman rendszeresen és kitartóan edzenek, mi pedig reméljük, hogy sikereket fognak elérni, és lesznek követőik.

2019.02.05
Galéria
Koppányi Zsolt edző és egyik tehetséges tanítványa
Minden izomcsoport megmozgatására van felszerelésük
A fogadópultnál a Koppányi házaspár
Néha gyerekek is elkísérik az apukát gyúrni
Sokan kedvelik a futópadot