A vár alakulása a barokk kortól

Bár a török kort követően alapvetően átalakították a nagyváradi várat, a négybástyás külső védövezete és jobbára a belső vár is napjainkig őrzi reneszánsz jellegét.

Több mint három évtizedig tartó török fennhatóság után a keresztény csapatok 1692-ben visszafoglalták a várat. A hosszan tartó ostrom alatt a külső vár bástyái és falai megrongálódtak, az aknázások és robbantások sok kárt okoztak bennük. A helyreállítás során a belső várbeli „gran palazzót” befedték, a földszint boltozatait megmentették, helyreállítva a nagytermet és a délkeleti szárnyon levő templomot. A Bethlen- és a Királyfia-bástya között 1693 után egy hatkemencés pékséget (ma H épület) és élelemraktárt (ma G épület) építettek.

Nagyjából a századfordulóra a külső várudvar nyugati részén, a bejárati kapu közelében egy emeletes házat emeltek (a mai I épület helyén, 1775–1777 között nyerte el mai alakját) a katonai adminisztráció részére. A belső vár a tiszántúli katonai parancsnokság székhelye lett.

A kuruc mozgalmak miatt a várbeli építkezések majd csak az 1720-as években folytatódtak. 1722–1742 között túlnyomórészt javítások, átalakítások folytak a várban, a belső bástyák toronymagasságának csökkentése, pinceboltozás, az óratorony helyreállítása stb.

A külső védövezet átalakításai közül a két legjelentősebb 1773-ból való. Az Aranyos- és a Veres-bástya közötti kötőgáton az osztrák várparancsnokság egy újabb kaput (ma M épület) nyitott. Ekkor alakították ki itt a lőréses kazamatákat a visszafoglalás után az övpárkánytól fölfelé újjáépített kötőgátban, és ekkor építhették a velencei kapu előtti hidat is. A nyugati kapu melletti harangtornyot lebontották az itteni kazamaták (ma J épület) építésekor. A kaputól északra levő kötőgát falába, az övpárkány szakaszonkénti eltávolításával, nyolc nagy méretű lőrést nyitottak. Ekkor a kapu dongaboltozatos átjárójának keleti részét is átalakították, eredeti kapuívének köveit újrarakták, a zárókő fölé kronosztikont helyeztek. A külső várudvar északi részén 1775–1777 között tiszti szállásnak egy földszintes épületet (ma K szárny) emeltek.

Az előbbieknél is nagyobb átalakításokat végeztek ugyanebben az időben a belső váron. Az épületszárnyak helyenként romos belső falait árkádsorokkal egészítették ki. Úgyszintén a XVIII. század utolsó harmadában egy újabb szintet építettek a palotára, a második emeletet. A nyugati kapuval szemben, a belső palota A szárnyán a második emeletet elválasztó övpárkány alatti homlokzatot háromszögű oromzatos reneszánsz ablakok sora díszítette.

Egy új vártemplomot építettek 1775–1776-ban, a belső vár északkeleti szárnyán. Ekkor már a Bethlen-palotának ezen a részén csak a külső fal állott, és hiányzott a keleti toronybástya déli része is. A vártemplom az 1836-os tűzvész során leégett, de újjáépítették. A XVII. századi építkezés stílusában egészítették ki árkádsorokkal a nyugati, északnyugati és részben az északkeleti szárnyat.

Miután 1783-ban II. József megszüntette a vár katonai jellegét, felrobbantását tervezték, de ez végül elmaradt, mivel a belső várat kaszárnyaként használták a továbbiakban is.

A belső vár állaga a XIX. század végére eléggé leromlott, a falak több helyen is megrepedtek, emiatt 1881-ben részleges lebontásáról, illetve átépítéséről döntöttek. Ekkor bontották le a Bethlen-kori déli szárnyat, illetve a Rákócziak korában épített, délkeleten levő templomot. Helyette egy kétemeletes kaszárnyaépületet, a mai B szárnyat emelték. A nyugati szárnyon csak az udvari folyosót bontották le. A folyosók íves nyílásait a legtöbb helyen befalazták, kis méretű ablakokkal pótolva őket.

Az átépítés külsőleg sivár kaszárnyaépületet eredményezett, de a belső terek megmaradtak, így a délnyugati toronybástya szomszédságában egy stukkókkal díszített terem még a bethleni időkből. A várbeli átépítések során napfényre kerültek az egykori Szent László-székesegyház alapjai, emiatt 1881–1883 között, majd 1911–1912-ben is ásatásokat folytattak a várban, de nem sikerült egyértelműen tisztázni a gótikus székesegyház szentélyének kérdését, ráadásul az alapfal töredékeiből hibás következtetéseket vontak le.

A XX. század legelején urbanizációs megfontolásból az is szóba került, hogy lebontják a várat, de az első világháború kirobbanása miatt nem került rá sor. A két világháború között továbbra is katonai célokra használták a várat. Műemléki szempontok alapján való megóvása, illetve megszabadítása a beépített környezettől és körülhatárolása kertes védőterülettel majd csak 1942-ben merült fel. Dercsényi Dezső, a jeles műemléki szakember a Műemlékek Országos Bizottságához címzett beadványában vázolta a szükséges lépéseket a vár megmentése és a szakszerű ásatások elvégzése végett, ugyanis az addigi kutatásokat nem tartotta kielégítőnek. Javasolta a várfalak sürgős konzerválását, mert szerinte egyes részeik olyan rossz állapotban voltak, hogy leomlásukkal is számolni kellett. Dercsényi szép tervei a háború miatt nem valósulhattak meg.

A második világháború után, immár a román kommunista rendszerben, a vár felújítása és műemléki helyreállítása, illetve idegenforgalmi hasznosítása szóba sem került. Továbbra is a hadsereg birtokolta, így elzárt terület maradt. Mindhiába számított a vár környezete műemléki területnek, az 1980-as években tőle nyugatra tömbházakat építettek, majd az 1989-es fordulat után az egykori nyugati híd vonalában egy hatalmas, neobrâncovenesc stílusú ortodox katedrálist.

Így jutottunk el az 1990-es esztendőkig, amikor hozzákezdtek a vár régészeti feltárásához, majd 2010-ben megkezdték a vár szakszerű restaurálását az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség anyagi támogatásával. Hat év elteltével – a bástyák és a közöttük levő kötőgátak kivételével – a belső vár teljes szakszerű restaurálása és a régészeti ásatás részben befejeződött.

2019.02.05
Galéria
A vár vázlatos alaprajza az épületek mai elnevezésével
A vártemplom a boltíves kapu alól nézve
A belső vár déli szárnya a C épület megmaradt sarokbástyájával
Az A épület udvari szárnya a helyreállított nagy íves ablakokkal
Kulcsszavak: