Sabadság Feszt: nők napján elrajtolt a bérletértékesítés

A Szabadság Fesztet immár hetedik alkalommal, idén augusztus 29. és szeptember 1. között szervezi meg a Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz) Margittán, az új városi termálstrandon. A program elkészült, a fellépőkkel a szerződést már megkötötték a szervezők, hamarosan elkezdik a részletes információk kiadását is.

A megye és a régió legnagyobb ifjúsági fesztiváljára március 8-ától, péntektől lehet megvásárolni a Super Early Bird bérleteket a teljes fesztivál idejére mindössze 50 lejért. A szervezők ebből mindössze 300 darabot adnak ki, tehát addig lehet majd ezeket megvásárolni, ameddig a készlet tart. Boda Gergely Zoltán, a Szabadság Fesztivál főszervezője elmondta, a korábbi évek tapasztalatai alapján az első körben kiadott, ilyen alacsony árú bérletek napokon belül elfogynak, ezért érdemes idejében felvenni a kapcsolatot az eladókkal.

„A fesztivál szervezésével nagyon jól állunk. Az együttesekkel már megkötöttük a szerződéseket, és elmondhatom, ismét a magyar popzenei elit képviselői jönnek el a rendezvényre. Sőt olyan együttes is van, amely idén már duplázni fog, vagyis visszahívtuk a Szabadság Fesztre, mert a korábbi években akkora bulit csaptak, és a közönség is kérte, hogy újra hozzuk el őket” – magyarázta a főszervező. Boda Gergely egyelőre nem árult el többet a meghívottakról, de azt tudatta, hamarosan sorban bejelentik majd, kik lépnek majd fel a margittai ifjúsági fesztiválon.

„Érdemes követni a Szabadság Feszt hivatalos Facebook-oldalát, mert ott folyamatosan tesszük ki ezután a frissebbnél frissebb híreket, és számtalan játékot is hirdetünk. Belépőket, ajándéktárgyakat lehet nyerni, ha játszanak velünk” – ismertette Demián Zsolt, fesztivál margittai főszervezője. Elmondta még, hogy az első 300 bérlet megvásárlói ajándék 2019-es karszalagot és fesztiválos matricát kapnak.

*

Jegyárusítók: Érmihályfalva – Boda Brigitta: 0753/918–959; Margitta – RMDSZ iroda: 9 és 16 óra között; Nagyszalonta – Hajdu Viola: 0758/939–885; Nagyvárad – Gekko Pub 17 és 1 óra között, Boldizsár Ágota: 0755/149–910; Székelyhíd, Bihardiószeg – Muta Jószef: 0755/294–982; Szalacs – Szántó Ottó: 0754/583–294; Szilágy megye – Kraszna – Gál Melissza. Bérletek interneten is vásárolhatók a biletmaster.ro honlapon.

 

Szabadság Feszt Sajtószolgálat

2019.03.08
Galéria
Kulcsszavak: