Reményünk a szó – huszonöt éves a Kiss Stúdió Színház

A Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos által alapított Kiss Stúdió Színházat nem kell különösebben bemutatni a váradiaknak, azt hiszem. Huszonöt év alatt temérdek élmény, emlék gyűlt össze a Kiss Stúdió vándortarisznyájában. A jubileumi évadban volt már márciusi gálaműsor a színházi világnapon, Kaláka-koncert, a Kiss Stúdióról készült, Ha kezemben a kezed című film bemutatója, Fedák Sáriról szóló pódiumelőadás Szűcs Nellitől, a Nemzeti Színház művésznőjétől, és júniusban is folytatódik az ünnepi eseménysor.

A Reményünk a színház című esten a meghívottak sorában találtunk színészt, írót, dramaturgot. Versek, dalok és beszélgetések hangzottak el. Elsőként Kiss Törék Ildikó köszöntötte a szépszámú közönséget a Lorántffy-központ múzeumtermében. A találkozó háziasszonya elmondta: huszonöt éve mesterségük és reménységük a szó, ezzel magyarázható a cím is. Ezután Nacsádiné Csuka Melinda várad-olaszi református lelkész beszédében hangsúlyozta: nem közömbös, hogyan viszonyulunk a szavakhoz. A kimondott szóval elindul egy történet. A szónak megvan a súlya és hatása. Bizonyos értelemben egyforma a felelőssége színésznek (Thalia papjának) és lelkésznek.

Fábián Enikő színművész (nagyváradi Szigligeti Társulat) népdalt és Áprily Lajos-verseket (Halálmadár; Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek) hozott e jeles alkalomra. Vindis Andrea színművész (Kolozsvári Állami Magyar Színház) többek között Csukás István Elmúlás ellen babérlevelet című versét választotta, mégpedig azért, mert édesanyja, a feledhetetlen Csíky Ibolya hetvenedik születésnapján mondta ezt a költeményt. Kovács Éva színművész (szatmárnémeti Harag György Társulat) beszélt a Csíky Ibivel való találkozásairól, aki egy fantasztikus ember, csodalény volt. A szatmári művésznő egy Márai-estből adott elő néhány részletet. Kulcsár Edit, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja méltatta a Kiss Stúdió tevékenységét. Mint mondta, teljes színházi életmű volt már Ildikó és Vilmos mögött, amikor létrehozták kicsiny magánszínházukat. Mesélt a Nemzeti Színházról is, programjukról a hagyomány-korszerűség-nemzetköziség jegyében.

Színházi élményeiről, gyermekkoráról és Váradhoz való kötődéséről mesélt Demeter Stefánia Katalin, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konzulja. Például arról, amikor Farkas Pista bácsi a Tűzmadár címszerepét ráosztotta. Meg arról is, hogy kegyelmi állapot, ha az ember ott lehet diplomata, ahol felnőtt.  Visszatérve az est címéhez, hangsúlyozta: a kimondott szó kötelez, s a szavakat cselekvések kell hogy kövessék. Megjegyezte továbbá: „A váradiság visszahúz, akárhol járok a világban.”

Miske László (debreceni Csokonai Színház) Wass Albert Üzenet haza című versét mondta el, majd, hogy fölvidítsa a társaságot, Tamási Áron Levél Amerikából című írását adta elő ízes székely beszéddel. Kiss Törék Ildikó kérdésére, hogy miként érzi magát Debrecenben,  Miske azt válaszolta: végül is elégedett a maga világával.

Varga Gábor író, aki a Kiss Stúdió Színház egyik hűséges nézője is, felidézett néhány régi-régi emléket. Arról is említést tett, keserű téma, hogy annak idején miért nem lehetett székhelye a Kiss Stúdiónak az Ady-múzeum alagsorában. Meg arról is szólt, amikor Kiss Törék Ildikó nemet mondott a kulturális államtitkári posztra Ion Caramitru kulturális minisztersége idején. Ildikó mosolyogva hozzáfűzte: „Jól tettem. Ha vállalom, akkor most nem lenne huszonöt éves a Kiss Stúdió.”

A márciusi gálán, meg a májusi esten is megemlékeztek mindazokról, akik már nem lehetnek velünk e földi létben: az áldott emlékű Varga Vilmosról, Csíky Ibolyáról, Implon Irén újségíróról, aki sokszor jelen volt a Kiss Stúdió előadásain, Szabó Józsefről (Ódzsáról), Szombati Gille Ottóról, Veres Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztorról, a Kiss Stúdió egyik lelkes támogatójáról.

Elkészültek erre az alkalomra a Deák Árpád képzőművész által tervezett kiss stúdiós emlékplakettek is. Ildikó egy-egy bohócfigurás plakettel ajándékozta meg a vele együttműködő kollégákat, pályatársakat. Ifj. Kovács Levente színművész átvette édesapja, id. Kovács Levente rendező (aki a márciusi ünnepségen itt volt, és mesélt a Kiss Stúdióhoz fűződő emlékeiről) plakettjét is. A két emlékplakett apropóján eszébe jutott egy, a megboldogult Ács Tibor színművésszel kapcsolatos anekdota. Merthogy amolyan ácstibis humorral mondogatta a művész: „Két színész van Váradon. És a másik is én vagyok.” Volt tehát bőven nosztalgia, szívfájdító és vidám pillanat ezen az estén is.